1991 óta hagyomány Magyarországon, hogy a köztársasági elnököt, valamint a megye és a megyeszékhely elöljáróit is köszöntik a „szerencsehozó” kéményseprők. Kisvárdán is több éves hagyományként köszöntik Leleszi Tibor polgármestert, hogy így hozzanak szerencsét a Városháza minden dolgozójának és Kisvárda valamennyi lakójának.
Bihari Ferencné, a Carbon - Szaksz. Bt. ügyvezetője, Valkó László, a Kéményseprőipari Kft. ügyvezetője és Kiss Tibor kéményseprő mester nem csupán jókívánságaikat, hanem egy különleges, kéményseprői formába öntött szilvapálinkát is ajándékozott Kisvárda első emberének.
A jó hangulatú, közös beszélgetésen Valkó László, a megyei Kéményseprőipari Vállalat ügyvezetője örömmel mondta, hogy a vállalat működése továbbra sincs veszélyben, sőt, még megtakarítani is tudtak. Kiderült továbbá, hogy bár ettől az évtől kibővült feladatkört kell ellátniuk, ami nagyban megnöveli a költségvetésüket, mégsem emelkedik a kéményseprés ára. 2015-ben plusz feladatként a kéményseprők végzik a bekötőcső tisztítását, a műszaki biztonsági felülvizsgálatot és a szénmonoxidmérést is.
S hogy miért hoz szerencsét a kéményseprő?
Többfajta magyarázata is létezik a babona eredetének. Az egyik szerint például úgy keletkezhetett, hogy amikor a fiatal lányok találkoztak a fekete füstfaragóval, utána mindig azt mondták, hogy "szerencsém volt, mert nem kormozott össze". Egyfajta elképzelés szerint ebből a mondókából a mai korra csak az maradt meg, hogy "szerencsém lesz, hiszen találkoztam egy kéményseprővel".
A legvalószínűbb története a hiedelem kialakulásának az, hogy azért hoz szerencsét a kéményseprővel való találkozás, mert régen azoknál a házaknál, ahova mentek, nem fordult elő a tüzelésből eredő tragédia, nem égett le a ház. Manapság az olaj-, gőz- és gázfűtés korában el sem tudjuk képzelni, mit jelentett régen az a bizonyos "családi tűzhely": nemcsak a meleget és a főtt ételt, hanem magát az életet is. A tűz azonban nemcsak az ember legjobb barátja, hanem az egyik legveszedelmesebb ellensége is. A fából épült vagy gerendavázas, náddal, zsúppal fedett házakra különösen veszélyes volt a tűz. Ezért az az ember, aki a kéményt rendben tartja, a tűztől óv, vagyis nagyon fontos személyiség.
Ám létezett a tűzhelynek egy másik - ősi, mitikus - jelentősége is. A római hiedelem szerint a tűzhelyben lakott a család védő szelleme. A sztyeppéken élő népek úgy tudták, hogy a sámán az elrévülésekor a sátor füstnyílásán át közlekedik a szellemekkel együtt. Így ragadhatott a kéménnyel, tűzhellyel kapcsolatban álló kéményseprőre is valami a jótékony szellemek dicsfényéből. Ezen pedig még az sem változtatott, hogy fekete, szurkos és kormos, mint az ördög. (forrás: internet)
Durucz Gabi
Fotók: Kovács Péter
Híreink 
