Egyszer volt hol nem volt, az Óperencián is túl létezett egy város, ahol csupaszív és boldog gyermekek éltek! Büszke volt rájuk minden szülő és azok a tündérek is, akik a tudás plántálták nap mint nap fejükbe, szorgalommal fűszerezett példamutatással és szeretetük megannyi ajándékával.
Hangos gyerekzsivaj töltötte be az utcák, terek, házak varázslatos világát.
A város ettől vált naggyá, egy csodálatos gyermekbirodalommá.
Ám egy napon, sötét fellegek gyülekeztek a kicsiny város lélekmelengető mindennapjai fölé.
Különös manók érkeztek, zsákjukban a szomorúság megannyi varázsporával. Ráhitették a fákra, a kövekre, a virágzó növényekre és az eddig oly boldog, hangoskodástól csillogó terekre. A város lakói és a gyermekek is a házakba menekültek. Nehéz hetek hónapok következtek. A magány és szürkeség rányomta bélyegét az eddig oly boldog város, Kisvárda életére. A tündérek és a koboldok viszont még ekkor is velük voltak. Büszkén szárnyaltak az álmaik kalandos szálszövevényes útjain, hiszen a gyerekek a legbátrabb énjüket elővéve, szót fogadva és helytállva tettek tanúbizonyságot arról, hogy mi mindenre képesek azok akikben gyermekszív dobog.
A bezártság ellenére lelkükben virág nőtt, melynek illata belengte a városban kihaltnak tűnt időt. A gyermekek egyre csak várták a pillanat varázsát , amikor halk csilingeléssel jelzik a tündérek, hogy elmúlt a vész és újra miénk a tér. Azonban hiába vártak. A birodalom legnagyobb ünnepéhez közeledvén ami a Gyermeknap volt , biztató remények villantak fel arról, hogy a lufikkal színesített, csavart nyalókákkal édesített és csiricsáréra mázolt bohócok bűvkörében újra együtt lehetnek , mint a város legértékesebb kicsiny kis lakói.
Azonban a remény egyenlőre még nem nyithatja ki a valóság kincses ládáját.
A manók még itt vannak, és az ajtók egyenlőre zárva maradnak!
De higgyétek el gyerekek, a bátorságotok és kitartásotok hamarosan gyümölcsöt terem, és egymás kezét fogva, hangosan kacagva újra együtt lehettek a tereken!
- Sipos Enikő -
Híreink 