Kultúra
Szívből muzsikált a „nemes kezek” együttese
Január utolsó vasárnapjának délutánján soha annyian nem voltak a kisvárdai Művészetek Házában, mint akkor. Túlzás nélkül, mondhatni a „csilláron is lógtak”, de életszerűbben megfogalmazva: nem csak a pótszékeken, hanem még a lépcsőkön is ültek az emberek.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
A magyar hadtörténelem 74 éves, legszomorúbb fejezete
A második világháború alatt, 1943 januárjában a Don mellett elszenvedett katonai vereség egyike a magyar történelem legnagyobb katasztrófáinak. A németek oldalán a Szovjetunió ellen indított támadásban a 2. magyar hadsereg összesen 207 500 katonája vett részt, ám a frontról történő kivonást követően Magyarországra ennek a létszámnak csak alig 40% -a tért vissza.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
„Egy nép, a kultúrája és a hite nélkül megszűnik létezni”
Ma már mindannyiunk számára természetes, hogy nemzeti ünnepeinken, a különböző sportversenyeken, szilveszter éjjelén, valamint más jeles ünnepeinken, Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc alkotását, a Himnuszt hallgatjuk, énekeljük.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Cirkuszi sátorban is zajlik majd a kisvárdai színházi fesztivál
Felújítás miatt egy színházzá átalakított cirkuszi sátorban tartják meg a június 16. és 25. között megrendezendő Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiváljának bizonyos előadásait – közölte a rendezvény művészeti tanácsadója.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Megyénk értékei lettek
A Megyei Értéktár Bizottság a 2016. december 14-én megtartott ülésén tizennégy új érték felvételéről döntött a megyei értéktárba.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Szerencsehozó kéményseprők jártak a polgármesternél
Elhozták az újévi szerencsét Kisvárdára ez év elején is a kéményseprők, akik cilinderben, fehér sálat kötve és rugós kotróval érkeztek a Városházára.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Dr. Seszták Miklós miniszter karácsonyi köszöntője
Kedves Barátaim! A Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye honlapján olvastam a következő történetet:
- Kategória: Kultúra
Leleszi Tibor polgármester karácsonyi köszöntője
Mit adhatnék idén karácsonyra, mely szívemből jön? Amit idén karácsonyra szívesen adnék, nem lenne becsomagolva! Nem lenne rajta szalag sem, nem pompázna csillogó papírban, nem vehető pénzzel, sőt megfizetni sem lehet.
- Kategória: Kultúra
A boldog várakozás fénye ragyogja be az emberek szívét városunkban
December 18-án, advent negyedik vasárnapján, fellobbant az utolsó láng is a városi adventi koszorún Kisvárdán. A hit, a remény és az öröm gyertyái után, most már a szeretet lángja is tündököl, mely Keresztelő Szent Jánost jelképezi, aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
A kisvárdai ruszinok karácsonyi ünnepsége
Közmeghallgatást és karácsonyi ünnepséget tartott december 11-én a Kisvárda Város Ruszin Nemzetiségi Önkormányzata a helyi Party Ételbár és Étteremben, ahová meghívást kapott Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, illetve Varga Márta, a Nyíregyházi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Mese ajándékba
A Kisvárdai Egyesített Óvoda nevelőtestülete, még szeptemberben döntött úgy, hogy a gyermekek és a gyermeklelkű felnőttek szórakoztatására egy szakmai munkaközösséget hoz létre.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Örülünk, hogy segíthettünk
Idén is gurultunk......szívünkkel, lelkünkkel, Mikulásnak, krampusznak, hóangyalnak öltözve, sok-sok ajándékkal és persze két keréken.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Egy kiállítás a Csodák csodáiból - KÖZKÍVÁNATRA MEGHOSSZABBÍTVA!
Az ENSZ december 3-át a fogyatékkal élő emberek világnapjává nyilvánította még 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, vagy katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Ahol szétoszlik a világosság
A kegyelet egyik szép és maradandó megnyilvánulási formája, ha egy fotós lencséje megörökíti azokat a páratlan értékű és szépségű kincseket, melyeket elhagyott vagy még működő zsidó temetők őriznek. Ezt tette és teszi Csutkai Csaba nyíregyházi fotóművész is, aki öt éve fényképezi a zsidó temetőket és azokat, akik oda látogatnak.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
A várakozás ünneppé varázsolja hétköznapjainkat
December 4-én, advent második vasárnapján, ismét összegyűlt a sétáló utcában a város apraja és nagyja, hogy körbeállják az adventi koszorút, és szívükben hatalmas készülődéssel, lelkükben szeretettel gyújtsák meg közösen, a második gyertyát.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Bajorországban, Münchenben is láthatóak a Szeifried-művek
A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület november 23-án nyitotta meg „1956. 60 éve” című forradalmi emlékkiállítását Bajorországban, Bad Neustadt város művészvillájában. A megnyitón a vendégeket Thomas Habermann bajor CSU parlamenti képviselő, megyei elnök köszöntötte, aki többek között felolvasta Horst Seehofer Bajorország miniszterelnöke üdvözletét.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Egy kötetben a kisvárdai „Élet-rajzok”
A napokban hagyta el a nyomdát Néző István helytörténész és Szeifried Zoltán festő-grafikus Élet-rajzok című kötete, mely száz kisvárdai kötődésű személy életrajzát tartalmazza.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Írd meg és mondd el a rádióban a TE karácsonyodat!
A kisvárdai Friss FM rádió, az eddigi évek nagy sikereire való tekintettel, ebben az évben is meghirdeti karácsonyi vers,-és próza író pályázatát!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra