Oktatás

Miért jó szentgyörgyösnek lenni?

Utolsó frissítés: 2014. január 28
Megjelent: 2014. január 28

szentgyisk logo2014. január 29-én NYÍLT NAPot tartunk a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola alsó tagozatában. Hogy meghozzuk minden érdeklődő kedvét iskolánk meglátogatásához, idéznénk pár gondolatot, amelyek olyan szülőktől és diákoktól származnak, akik intézményünket választották. Kíváncsiak voltunk arra, ki miért döntött anno iskolánk mellett, illetve miért maradtak intézményünkben a gyerekek és szülők, miután átvette a vezetést a görögkatolikus egyház.

Bővebben...

Pályaválasztási kiállításon az Arénában 

Utolsó frissítés: 2014. január 28
Megjelent: 2014. január 28

besi pv01Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által rendezett ingyenes, három napos Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon vett részt a közelmúltban a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium egyik végzős osztálya, a 13. a. 

Bővebben...

„Bevállalós” beválogató a Besiben

Utolsó frissítés: 2014. január 28
Megjelent: 2014. január 28

bev1A 2014-es középiskolai felvételi szezonban ismét népszerű volt az általános iskolás végzős diákok körében a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Arany János Tehetséggondozó Programja. Idén a megye közel negyven településéről 69 felvételiző diákja nyújtotta be pályázatát iskolánkba.

Bővebben...

Kalandra VÁR a VÁRI

Utolsó frissítés: 2014. január 24
Megjelent: 2014. január 24

variemil iskolaIskolabarangoló programok a Vári Emil Általános Iskolában:

Bővebben...

Somogyi Suliváró programok

Utolsó frissítés: 2014. január 24
Megjelent: 2014. január 24

sulivaro somogyi 01A kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola - hagyományainak megfelelően - az iskolába készülő gyermekek számára SULIVÁRÓ foglalkozásokat szervez, ahol játékos keretek között lehetőséget biztosítunk az iskolai élet és a tanítók megismerésére.

Bővebben...

Újévi iskolaszentelés a Szent Györgyben

Utolsó frissítés: 2014. január 21
Megjelent: 2014. január 21

12014. január 6-án, a téli szünet után, folytatódott a tanítás a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola és Óvodában is.

Bővebben...

Béke szálljon minden házra….. énekeltük a karácsonyfa előtt

Utolsó frissítés: 2014. január 15
Megjelent: 2014. január 15

kartec01A Teichmann Vilmos Általános Iskolában a karácsonyi műsorral búcsúztattuk el az óesztendőt, s hagyományainkhoz híven, a karácsony közeledtével számos programot, szerveztünk idén.

Bővebben...

Olvasósarok a Teichmannban

Utolsó frissítés: 2014. január 15
Megjelent: 2014. január 15

teichmann iskolaA Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nyíregyházi Jurányi Lajos Egyesülete 26.649.572 Ft támogatást nyert az Új Széchenyi  Terv keretében  „Kulturális Intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” címmel kiírt pályázaton.

Bővebben...

Decemberi események a Móricz úti óvodában

Utolsó frissítés: 2014. január 15
Megjelent: 2014. január 15

mzs 01Óvodánkat ünnepi díszbe öltöztettük a Mikulás és a Karácsony közeledtével. Alkalmi versekkel és dalokkal készültünk, a nagycsoportos gyerekek Betlehemes előadással.

Bővebben...

Varázslatos december a Somogyiban

Utolsó frissítés: 2014. január 07
Megjelent: 2014. január 07

DSC 0065Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen... Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a hétköznapok szertartása és feladata.” /Márai Sándor/

Bővebben...

Diáksport 2013 - A megye legeredményesebb iskolái között a Somogyi

Utolsó frissítés: 2013. december 21
Megjelent: 2013. december 21

somogyi diaksport02A Megyeházán december elején tartotta hagyományos Megyei Diáksport Aktíva ülését a  Szabolcs - Szatmár - Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület.

Bővebben...

Apáczais pincértanulók sikere

Utolsó frissítés: 2013. december 21
Megjelent: 2013. december 21

apaczai terites2013. december 3-án, kedden rendezte meg a  Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és Környéke Regionális SzervezeteII. Gaál Ferenc Emlékversenyt, melyen iskolánk – az Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola – is képviseltette magát.

Bővebben...

Szalagavató a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnáziumban

Utolsó frissítés: 2013. december 18
Megjelent: 2013. december 18

Szalagavató ünnepséget tartottak a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium végzős növendékei és osztályfőnökei részére Kisvárdán.

Bővebben...

Szalagavató a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában

Utolsó frissítés: 2013. december 18
Megjelent: 2013. december 18

Szalagavató ünnepséget tartottak a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola végzős növendékei és osztályfőnökei részére Kisvárdán.

Bővebben...

Hírek a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola és Óvodából

Utolsó frissítés: 2013. december 16
Megjelent: 2013. december 16

szentgyisk logoNyílt napokat tartottak a Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolában.

Bővebben...

Sikeres természettudományos pályázatok a Besiben

Utolsó frissítés: 2013. december 16
Megjelent: 2013. december 16

besiKorábban beszámoltunk arról, hogy „A köznevelésben tanuló diákok természettudományos, matematikai és műszaki tudásának elmélyítéséhez, gyakorlati alkalmazásához kapcsolódó nyári tehetségsegítő programok támogatása” (NTP-KTMK-MPA-12) című pályázaton, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium kétmillió forint támogatást nyert.

Bővebben...

Váris sikerek angolból

Utolsó frissítés: 2013. december 21
Megjelent: 2013. december 11

angol variA nyíregyházai Móricz Zsigmond Általános Iskola idegen nyelvi versenyén minden tanévben számos diák méri össze tudását angolból illetve németből. Idén sem volt ez másként, s bár ezúttal iskolánként minden évfolyamról csak a négy legügyesebb gyerek versenyezhetett, 2 megyéből 256 angolos résztvevőt köszönthettek a szervezők.

Bővebben...

Kiválóan szerepeltek az országos döntőben a somogyis kis nyelvészek

Utolsó frissítés: 2013. december 11
Megjelent: 2013. december 11

somogyi kozosA "Míg megnövök" Akkreditált Kiváló Tehetségpont - a Nemzeti Tehetség Pont által kezdeményezett Tanulmányi és Művészeti Versenyek Országos Tehetségsegítő Tanácsának tagja - és a Kis Vakond Tanodája a 2013/2014. tanévben is megrendezte a Hetedhét Határ Kárpát-medencei Magyar Nyelvi Versenyt.

Bővebben...

Címlap Híreink Archívum Oktatás

kisvarda logo 180x178

szechenyi 2020 info