Oktatás
Weiner-végzősök búcsúkoncertje és díjátadás
A hagyományokhoz hűen, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium dísztermében tartotta a végzős növendékek búcsúztatóját a Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Több mint 100 diák, látványelemek és artisták a Délibáb évzáró gáláján
Országos-, és Európa-bajnok bécsi keringő formáció nyitotta meg a Délibáb AMI és DSE évzáró táncgáláját Kisvárdán, majd Leleszi Tibor köszöntötte a közönséget, valamint méltatta a délibábos diákok és pedagógusok több éves munkáját.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Ők kaptak kitüntetést és tanulói-, pedagógusi díjat Kisvárdán
A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Mártháné Iklódi Boglárka által vezetett énekkarának produkciójával kezdődött Kisvárda Város Önkormányzata és a Kisvárdai Tankerületi Központ városi, pedagógusnapi ünnepsége.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Irány a versenyszféra - Future Talents
Két évvel ezelőtt jelentkezhettünk egy Tungsram által felajánlott lehetőségre, a Future Talents üzleti angol képzésre. Mivel nem tudtuk, pontosan mire számíthatunk, a korábbi résztvevők igen pozitív véleményére hagyatkozva többen úgy döntöttünk, csatlakozunk.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
150 piruettes káprázatos tánca a kisvárdai színpadon
Művészi, már-már profikat meghazudtoló produkciókban, szemet gyönyörködtető ruhákban, látványban és ízig-vérig tehetséges diákokban bővelkedett idén is a Piruett Táncegyesület évzáró gálaműsora.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Különleges járgányokon tekertek a Lakótelepi Óvodában
A Rolling Kids Program egy mobil vagy telepített KRESZ-park az óvodás és kisiskolás korosztálynak, melyet a Határtalan Segítség Alapítvány hívott életre.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
POLONICA VARIETAS tanulmányi kirándulás
Iskolánk sikeresen pályázott a Waclaw Felczak Alapítvány által kiírt Polonica Varietas elnevezésű pályázaton, melynek megvalósítási célja lengyelországi tanulmányi kirándulás volt.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Felvételit tart a kisvárdai zeneiskola
A kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola felvételt hirdet a 2022/2023-es tanévre. Az alábbi művészeti ágakból választhatnak az érdeklődő gyerekek:
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Számos díj és elismerés a 4,73-as tanulmányi átlagú Besis-végzősöknek
A Himnusz éneklésével, majd Korbács Bálint szavalatával és Balogh Dorina, Bognár Milán, Dancs Adrienn, Pajti Ildikó, Deák Borbála és Németh Zsófia végzősök „Higgy magadban” című közös dalával kezdődött a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium idei ballagási ünnepsége.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Csendesnapok a Refiben - 2022.
Intézményünk a szellemi gyarapodás mellett nagy hangsúlyt fektet diákjaink lelki gyarapodására is. Az idei esztendőben ismét megtartottuk iskolai csendesnapjainkat templomunk és iskolánk falai között.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Rákóczis oktatók máltai továbbképzésen
Iskolánk a 2021. évi tavaszi Erasmus+ pályázati időszakban leadott „Kisvárdai SZC Rákóczi Technikuma a nemzetközivé válás útján: fókuszban a hátrányos helyzetű diákok és a vendéglátóipari képzések című tevékenység megvalósításához” című projektjét (projekt szám:2021-1-HU01-KA122-VET-000017268) a pályázat kiírója támogatásra érdemesnek minősítette.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Besis lányok és tanárok a Tudományos Diákkörök elitjében
A Tudományos Diákkörök XXII. Kárpát-medencei Konferenciájának döntőjének MOL Környezettudomány, biológia szekciójában KOVÁCS EMÍLIA nagydíjas lett tudományos kutatásával. Ezzel harminc felvételi többletpontot szerzett. Felkészítője: dr. Koncz Gábor.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Az országos dobogó második fokán a besis fiúk!
A torna Diákolimpia országos döntőjén, V-VI. Korcsoportban, 2. helyezést ért el a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium fiú csapata!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Ők lettek a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntősei
A Kisvárdai Rendőrkapitányság Területi Balesetmegelőzési Bizottsága az idei Kerékpáros Iskola Kupa helyi döntőjét április elsején délután tartotta meg a kapitányságon, 10 iskola részvételével.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
SZINTT-et lépett a Kisvárdai Szakképzési Centrum
Magyarországon jó néhány szervezet működtet már tehetségtanácsot, de egyetlen olyan tanács sem működik, ami szakképzési centrumhoz kapcsolódna, illetve kifejezetten a szakképzést helyezné előtérbe tevékenysége során. Eddig!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Két Besis diák is képviseli Magyarországot Belgrádban, a nemzetközi döntőben!
Az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájának hazai válogatójának Élettudomány kategóriáját RÉVÉSZ ISTVÁN megnyerte Stresszgranulumok kialakulását módosító vegyületek azonosítása daganatos sejtvonalakon high-content screening (HCS) mikroszkópia segítségével című kutatásával.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Kisvárdán lehetsz a Nyíregyházi Egyetem hallgatója
A Nyíregyházi Egyetem 2022. szeptemberi kezdéssel hirdette meg első ízben a kisvárdai kihelyezett képzéseit. Edző, sportszervezés, valamint gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakokat szeretnének levelező munkarendben indítani az új képzési helyen.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Kis-művészek remekeltek az országos fesztiválon
A VIII. Országos Bihari János Hegedű-, Gordonka - és Vonós Kamarazenei Fesztiválon az alábbi nagyszerű eredményeket érték el a kisvárdai Weiner Leó AMI növendékei:
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás