Sport
Két napos szemináriummal köszöntötték a kungfusok a tavaszt
Talán sosem vett még részt ilyen nagy számú diák az Öt Elem Wing Tsun Kung Fu Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei szemináriumán, amit idén május 21-22.-én tartottak meg, szokás szerint a megyeszékhelyen, Nyíregyházán.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Orvosi ápolás után lett Európa Bajnok a kisvárdai karatés
Míg az idei maturandusok fellélegeztek az írásbeli után és készülnek a szóbelire, addig a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium egyik végzőse Grúziába utazott a kétféle érettségi megmérettetés között. No, nem azért, mert így jutalmazza magát a sikeres írásbeliért, hanem mert korábban egy verseny első helyezettjeként kvalifikálta magát az ott megrendezendő Karate Európa Bajnokságra.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
18 év után Kisvárda újra a kézilabda élvonalban!
Amikor egy sportoló – legyen az egyéni vagy akár csapatsport – újoncként kezd egy kategóriát, illetve egy magasabb osztályú csoportot, a biztos bennmaradás reményében vág neki a bajnoki szezonnak. Ebben a tudatban léptek az első mérkőzéseken a pályára a Kisvárdai KC felnőtt női kézilabdásai az NBI/B keleti csoportjában.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Bajnok lett a Kisvárdai KC felnőtt női csapata
Izgalmas mérkőzésen, hazai győzelemmel végződött az aranyrangadó az NB I/B-s felnőtt női bajnokság keleti csoportjában.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Csatlakozz te is a kisvárdai bringásokhoz!
Kisvárdán 2013 szeptembere óta, egy szűk baráti körre alapozva egy amatőr kerékpáros csapat működik. A Kisvárda és Környéke Bringások (KKB) a legnagyobb közösségi oldalon szerveződött meg, tagjai között megtalálható tanuló, egyetemi hallgató, tanár, mentőápoló, tűzoltó, gyógyszerész, postai,-banki alkalmazott vagy vállalkozó, akikről egységesen elmondható: közös szabadidős tevékenységük a kerékpározás.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Nyári „Bozsik” Focitábor
Nyári focitábor helyszíne lesz ismét a Bessenyei György Gimnázium a kisvárdai Bozsik Alprogram szervezésében.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Bajnok lett a Kisvárdai KC férfi junior csapata
Nem kevesebb céllal, mint a bajnoki cím megszerezésével vágott neki az idei szezonnak a Kisvárdai KC férfi junior csapata. Az álomból valóság lett, ugyanis egy fordulóval a vége előtt az elmúlt hétvégén már bajnokot avattak a Városi Tornacsarnokban!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
IV. Városi Ovis Olimpia
„Nem elég a célt látni, járható útja kell, Nem elég útra kelni, az úton menni kell, Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el!” Váci Mihály szavait követve mi elindultunk 4 évvel ezelőtt, amikor úgy döntött nevelőközösségünk, hogy óvodai programunkhoz hűen mozgásra szólítjuk a Kisvárda óvodáit.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Sikeres rajtengedély vizsga után eredményes szezonkezdés
A fedeles versenyszezon után a rajtengedély vizsgára és a versenyekre való felkészülésre koncentráltak az Amekos lovasok. Április utolsó előtti hétvégéjén Hortobágyon gyülekeztek a fiatal Magyar Lovas Szövetség hivatalos versenyein szerepelni kívánó lovasok.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Diákolimpia – atlétika – 1. hely
A diákolimpiai atlétikai verseny körzeti fordulóján a Szent Lászlós Katolikus Általános Iskola III. korcsoportos leány csapata az I. helyen végzett. Csapattagok: Kormány Otília, Kovács Réka, Leskóczi Boglárka, Zih Noémi, Monostory Zselyke, Dobrai Alexandra.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Óriási besis sikerek a Diákolimpia döntőjében
A Diákolimpia országos döntőjében Budapesten, 2. helyezést ért el a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium fiú tornacsapata: Szanyi Máté, Batka Dávid, Hódos Péter Levente, Nyisztor Belián Zsolt, Séra Zsolt, Tamás István Gergő.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Újabb kisvárdai érem az Országos Darts Sulimpián
125 nevező, három fiú és három leány kategóriában vett részt az általános és középiskolások egyik legrangosabb versenyén, az Országos Darts Sulimpián. A kisvárdai Vörösházi György (Református Általános Iskola és Gimnázium) révén, a 45 fős ifjúsági fiú kategóriában megyénk és városunk is képviseltette magát.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Kisvárdán is játszható a legújabb sportőrület
Borsányi Gábor és Huszár Viktor találták ki a Teqballt, amely ha így halad, akár hónapokon belül világhírű lehet. Az új magyar innováció már bárki számára elérhető szabadtéren, a kisvárdai Várkertben.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
A jövő a tét a szombati női kézilabda rangadón
Már csak öt forduló van hátra a női kézilabda NB I/B-ben, ahol a Kisvárdai KC jelenleg a harmadik helyen áll. Lányaink 33 ponttal, csupán két pontkülönbséggel fogadják a második helyen posztoló kispestieket, akiknél a feljutás a tét. ÉS NEM CSAK NÁLUK!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Ismét országos bajnok lett az Amekos lovas!
Az elmúlt hétvégén Budapesten a Nemzeti Lovardában rendezték a PK Fedettpályás Országos Bajnokság döntőjét, ahol az Amekos lovasok ismét dobogóra állhattak több kategóriában is.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
A Rétfalvi testvérek megváltották repülőjegyeiket a felnőtt karate EB-re
Március 26-án Budaörsön rendezték meg az ez évi Full Contact Felnőtt Magyar Bajnokságot. A kisvárdai karate klubot két versenyző képviselte: Rétfalvi Tamás küzdelemben és testvére Attila, formagyakorlatban.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Ismét országos bajnokok lettek az Amekosok
Húsvét vasárnapján rendezték a budapesti Nemzeti Lovardában a Gyeposz Fedettpályás Országos Bajnokságát, ahol az Amekos lovasok mérették meg tudásukat, a közel 150 utánpótlás korú lovas között. A fedettpályás OB döntőre a téli fedeles minősítő versenyeken lehetett minősülni a különböző kategóriákban.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Grúziába készül a tavalyi EB bajnok
Berencsi Tímea felnőtt női kataban indult utolsó éves juniorként a Felnőtt Magyar Bajnokságon, ahol 2. helyezést ért el, amellyel kvótát szerzett a felnőttek között a grúziai EB-re.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport