Sport
Minden versenyszámot megnyertek az Amekos lovasok
Nagyon jól sikerült az anyák napján megrendezett Regionális PK minősítő verseny az Amekos lovasok számára. Újfehértón rendezték meg az idei első Regionális PK Minősítő versenyt, ahol nagyon jól szerepeltek a kisvárdai diákok, hiszen minden kategóriát amiben indultak sorra meg is nyertek.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
5 csapat, 5 első hely a somogyis sportolók eredménye
Május 5-én rendezték az Atlétika Körzeti Több Próba versenyt Záhonyban. A kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskolát két korcsoportban, négy csapat képviselte. A somogyis diákok bizonyára történelmet írtak azzal, hogy eddig még egyáltalán nem, vagy igen ritkán fordult elő, hogy ők bizony, mind a négy kategóriában a dobogó legfelső fokára álltak fel!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”
Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Csillag Közi Központi Óvoda szervezésében a Városi Ovis Olimpia. A rendezvényt most is, mint első két alkalommal Kisvárda város nagycsoportos óvodásai részére szerveztük azzal a céllal, hogy változatos, játékos versenyzési és mozgáslehetőséget biztosítsunk a résztvevő 8+2 fős csapatok számára.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Dirt Castle Kisvárda verseny, hazánk legismertebb, kisvárdai riderével, a LESZ Feszt-en!
Nincsenek stadionok, nincsenek pom-pom lányok. Csak Te vagy, a bringád és a kihívás. Állsz hét méter magasan, lenézel a lejtőre és elindulsz. Tisztában vagy vele, hogy meg tudod csinálni, hiszen évek óta ezt gyakorolod, az agyadban már százszor lejátszottad ezt a másodpercet, mégis elönt az adrenalin. Nem elég a legjobbat ugranod, neked kell lenned a legbátrabbnak, neked kell bevállalnod a legextrémebb mutatványt.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Kisvárdai kyósok az EB-n
2015. 04. 17-18 között, Varsóban rendezték meg a Shinkyokushin Karate Európa Bajnokságot. Az előzetes kvalifikációs versenyeredmények alapján Rétfalvi Tamás és Berencsi Tímea képviselhette Kisvárdát a magyar válogatott keretben. Rétfalvi Tomi felnőtt kumitében, míg Berencsi Timi junior kata és kumite kategóriában léphetett tatamira.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
24 órás szemináriumon vettek részt a kisvárdai kungfusok
A régiós szintű eseményt Debrecenben rendezte meg az Öt Elem Wing Tsun Kung Fu Egyesület. Közel 40 diák edzett egy teljes napon keresztül, és 24 óra alatt 72 különböző, véletlenszerű technikakombinációt sajátított el.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Nyúlcipőt húztak a várisok
Március végén iskolánk III. és IV. korcsoportban 2-2 csapattal első ízben vett részt mezei futóversenyen, melyet a nyíregyházi repülőtéren rendeztek meg. Tanulóinknak nemcsak a korcsoportonkénti 45-65 "ellenféllel", hanem az időnkénti erős széllel és a nehéz terepviszonyokkal is meg kellett birkózniuk.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Háromgólos hazai győzelem Kisvárdán
A labdarúgó NB III Keleti csoport 22. fordulójában, ezer néző előtt lépett pályára a Kisvárda Master Good. A várkerti sportpályán a Cigánd SE csapatát fogadták.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Ha Veszprém, akkor Diákolimpia!
Közel 600 versenyző részvételével rendezték meg Veszprém városában 2015. március 21-én a Kyokushin Karate Diákolimpia döntőjét. Az esemény rangját emeli, hogy országosan is ez az a rendezvény, ami a legnagyobb számú versenyzői gárdát vonultatja fel.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Refis fiúk a Torna Diákolimpia országos döntőjében Budapesten
2015. március 20-22. között három napon keresztül a tornászok szentélyébe, a fővárosi tornacsarnokba látogattak el az iskolai tornasport kiválóságai. A pénteki napon az „A” kategóriások, szombaton a „B” kategóriás I., II., III-IV. korcsoportosok, míg vasárnap a „Nyílt” kategóriás V-VI. korcsoportosok mutatták be gyakorlataikat, remélve, hogy a pontozóbírók is magas pontszámmal jutalmazzák egész éves felkészülésüket.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Példaértékű hozzáállás és eredmények a kilenc éves úszótól
Még csak kilenc éves a kisvárdai Pásztor Balázs, de már számos úszóverseny díjazottja. A Vári Emil Általános Iskola 2. osztályos tanulója két éve versenyez, többféle úszásnemben.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Különleges futás a kisvárdai Várkertben
A kisvárdai focicsapat szurkoló tábora már sokszor, sokféleképpen bebizonyította, hogy teljesen mindegy, milyen osztályban játszik a csapat, őket mindig támogatják. Esőben, szélben, hétköznap vagy hétvégén, hazai pályán, vagy idegenben, de a törzsszurkolók saját költeményeket szerkesztve, mindig hangosan biztatják csapatukat Kisvárdán innen és túl is.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Az országos diákolimpia döntőjébe jutottak a Bessenyei Gimnázium mezei futói
Március 26-án rendezték meg a Diákolimpia mezei futás megyei döntőjét Nyíregyházán, ahol a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium atlétái sikeresen szerepeltek.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Első helyen jutottak a döntőbe a besis lányok és fiúk a Coca-Cola Cup Labdarúgó Programban
Március 25-én, a Coca-Cola Cup Középiskolai Labdarúgó Program körzeti fordulóján összesítésben, a Bessenyei György Gimnázium fiú és lány csapata is 1. helyen végzett, így bejutottak a megyei döntőbe. Felkészítő tanáruk: Dolhai Máté.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Besis tornász sikerek a Diákolimpia országos döntőjében
Március 22.-én Budapesten, torna sportágban a Diákolimpia országos döntőjében kiválóan szerepeltek a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium tornászai.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Sikeres 2014 az Amekos lovasoknál
Ismét egy eredményes évet tudhatnak maguk mögött az Amekos lovasok. A tavalyi versenyévadban sok szép eredményt értek el a kisvárdai diákok a megyei, regionális és az országos díjugrató és díjlovas versenyeken.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Megyei bajnokok lettek a Somogyi kézilabdás lányai
Megyei Kézilabda Bajnokságot rendeztek március 23-án Kisvárdán a IV. korcsoportos lányok részére. Városunkat a Somogyi Rezső Általános Iskola csapata képviselte Fehérgyarmat, Tiszavasvári és Mátészalka ellen.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Helyt álltunk a felnőtt mezőnyben is!
2015. február 28-án a budaörsi sportcsarnokban került megrendezésre az idei Motorola Kupa Full Contact Magyar Bajnokság. A versenyre kilenc hazai szervezet nevezte a legjobb versenyzőit, a tét a Varsóban megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra utazó magyar válogatott keretében való részvétel volt.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport