Sport
Országos elődöntőben a váris tornászlányok
A Torna Diákolimpia országos területi elődöntőjét február 28-án rendezték meg Debrecenben, a Vénkerti Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. A megmérettetésen hét megye fiatal tehetségei négy korcsoportban küzdöttek meg egymással.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Győzelemmel kezdte első tavaszi mérkőzését a Kisvárdai KC SE felnőtt női csapata
Kézis hölgyeink a tavaszi szezon első mérkőzését itthon játszották a Füzesabony ellen. Vérbeli rangadón, nagyszerű hangulatban nyert a Kisvárda, így nyílttá tette a bajnoki címért folytatott küzdelmet. A mérkőzés kezdő dobását dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, térségünk országgyűlési képviselője végezte el.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Hétvégi karatés éremeső
A kisvárdai kyósoknál olyan gyorsan jönnek az eredmények, hogy sokszor már leközölni sem tudjuk időben. Azonban sportolóink teljesítménye mindenképpen megérdemli azt, hogy városunk polgárai értesülhessen róluk.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Wing Tsun Kung fu: egy legendás harcművészet Kisvárdán
Közel két éve indította el Gyetvai Attila Sifu (Kung-fu mester) Kisvárdán, a Szent György Görögkatolikus Iskolában az Öt Elem Wing Tsun Kung fu Egyesület kisvárdai tanulócsoportját. A Wing Tsun Kung-fu hamar nagy népszerűségre tett szert, elsősorban a stílus mozivásznakról is jól ismert képviselői, Bruce Lee, Jackie Chan, és Jet Lee filmjeinek köszönhetően. Magyarországon is szerepet kapott a különleges rendőrségi és katonai alakulatok kiképzési anyagában.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Refis tornászfiúk a megyei dobogón
A Megyei Torna Diákolimpia döntőjét 2015. január 26-án rendezték meg Nyíregyházán, a Kertvárosi Általános Iskolában. A havazás ellenére népes mezőny jött össze, tizenhárom csapat érkezett az 1-2. és a 3-4. korcsoportból a megye távolabbi pontjairól is. A tét az volt, hogy kik jutnak be a debreceni regionális döntőbe.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Nemzetközi sikerrel kezdődött a 2015-ös év a kisvárdai karatésoknál
Január 31-én, szombaton is aktívak voltak a kisvárdai kyokushin klub karatékái. A legfiatalabbak a kemecsei és a nyírbátori kyosokkal vettek részt összevont küzdőedzésen, Kemecsén. Ezzel párhuzamosan Rétfalvi Tamás a lengyelországi Rzeszowban immár harmadik éve lépett tatamira a Carpathia Cup- Polish Open elnevezésű versenyen.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Országos elődöntőbe jutottak a váris tornászlányok
Január 26-án Nyíregyházán került megrendezésre a Torna Diákolimpia megyei döntője, ahonnan a Vári Emil Általános Iskola leány csapatai kiváló teljesítményt nyújtva ismét dobogós helyezéssel tértek haza. Két korcsoportban is ezüstérmesek lettek!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Újabb aranyérem a somogyis sportolóknak
Ismét a dobogó legfelső fokára állhattak a Somogyi Rezső Általános Iskola sportolói. Tiszavasváriban, január 15-én rendezték meg a Játékos Sportverseny Országos Elődöntőjét, melyet a Magyar Diáksport Egyesület megbízásából szervezett a Szabolcs – Szatmár - Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Megyei sportverseny ezüstérmesei a várisok
2015. január 14-én rendezték meg Tiszavasváriban a Diákolimpia játékos sportversenyének megyei döntőjét, ahol a Vári Emil Általános Iskola csapata ezüstérmet szerzett. Ezzel kvalifikálta magát az Ózdon megrendezésre kerülő országos elődöntőbe. Felkészítőjük Tercza Lászlóné.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Harmadik helyen végzett a kisvárdai iskola a megyei futsal döntőn
Rekord részvétellel bonyolította le a Megyei Diáksport Tanács az idei futsal döntőit. A versenysorozatra 63 csapat nevezett, a résztvevők 9 csoportban mérkőztek egymással a továbbjutást jelentő csoportgyőzelemért.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Kisvárdai lovas diákok a megyei díjazottak között
A nemrégiben megtartott Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Lovas Díjátadó Gálán három Amekos lovas kapott elismerő díjat az éves teljesítményükért. Köztük két kisvárdai diák is díjazott volt: Gulyás Dominik, a kisvárdai Szent László Általános Iskola tanulója és Lakatos Levente, a kisvárdai Református Általános Iskola tanulója. A harmadik díjazott Fehér Dóra volt.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Amekos sikerek a Mikulás Lovas Kupán
Ismét jól szerepelt a kisvárdai Szent László Általános Iskola diákja Gulyás Dominik az elmúlt hétvégén a Balmazújvárosban megrendezett Mikulás Lovas Kupán. Az ifjú Amekos lovas két lóval érkezett a versenyre és minden versenyszámban amiben indult első helyezett lett a közel harminc fős mezőnyben.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Rétfalvi Tamás feltette az i-re a pontot
Legutóbb arról tudósítottunk, hogy a kisvárdai kyosok begyűjtötték az idei év 30. aranyérmét (ami véletlenül szintén Tamás nevéhez kötődik) a Magyar Kyokushin Karate Szervezet országos utánpótlás bajnokságán és ezzel véget ért számukra a versenyszezon.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Eredményesen szerepeltek az Ameko-s lovasok a debreceni és a dunántúli versenyen
Ismét jól szerepeltek a kisvárdai diákok a díjugrató és díjlovagló versenyeken. A Péliföldszentkereszten megrendezett Öregkő Kupán és a Debrecenben megrendezett fedeles versenyen több versenyszámban is győztek az Ameko lovasok az igen erős mezőnyben.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Begyűjtöttük a harmincadik kisvárdai karatés aranyat is
Mostanában a kisvárdai kyósok sikert sikerre halmozva végeznek a különböző versenyek dobogós helyein. Ezúttal Gyöngyös volt a helyszín, ahol legjobbjaink és kezdő versenyzőink ismételten bizonyíthattak a nagy nyilvánosság előtt, nem kis sikerrel. Városunkat 9 versenyzőnk képviselte a különböző kategóriák viadalában. A kisvárdai csapat tagjai Rétfalvi Tamás junior, Berencsi Tímea ifjúsági, Berencsi Csaba, Soltész Andor, Vámos Viktória, Batári Dávid és Legény Szabolcs serdülő versenyzők, valamint gyerek kategóriában Soltész Szabolcs és Zsoldos Bence.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Megyei rangadót nyert a Kisvárda Master Good
Miután a Kisvárda bajnoki meccseinek gólátlaga közelíti a négy és felet, a nyírbátoriaké pedig a négyet, jó esély volt arra, hogy az NB III. őszi szezonzáró megyei rangadója bővelkedik majd az eseményekben. A lelkes kisvárdai szurkolótábor, a várkerti vitézek, minden idegenbeli mérkőzésre elkísérik csapatukat.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
Női kéziseink idegenben, a férfiak itthon győzedelmeskedtek
A kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban teljes fordulót rendeztek a hét végén. A kisvárdai kézilabda csapat férfi szakosztálya itthon, a nők idegenben győzedelmeskedtek. A férfiaknál a hazai csapat az első félidőben eldönthette volna a mérkőzést, ehelyett a szünet után némileg meg kellett szenvednie a győzelemért.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport
IV. Mikulás Focikupa
December 6-án és 7-én kerül megrendezésre a IV. Mikulás Focikupa Kisvárdán, a Városi Tornacsarnokban.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Sport