Önkormányzat
Új parkolózóna Kisvárdán!
A Flórián tér 1-2. szám alatt található társasház lakóközössége korábban kérelemmel fordult a kisvárdai városvezetéshez, melyben kérik a ház belső udvarában lévő parkolóhelyek díjköteles várakozási területté történő kijelölését.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Az őszi szünetben is meleg ételt ettek
Az őszi szünet alatt is biztosította a napi egyszeri meleg étkezést Kisvárda Város Önkormányzata. A korábbi évek-, illetve az elmúlt oktatási szünetek gyakorlatához hasonlóan, most is az arra jogosult gyermekek szülei kérvényezhették Barabás Jánosné dr. kisvárdai jegyzőnél a napi egyszeri, meleg étkezést.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
FONTOS változás a Bursa Hungarica Pályázatoknál!
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint az A-típusú pályázatoknál a kötelezően előírt mellékletek körében a 2020/2021. tanév első félévre vonatkozó hallgatói jogviszony-igazolások esetében a jelen fordulóban a másolt dokumentumok is elfogadhatók!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Botrányosan viselkednek a fiatalok Kisvárda játszóterein!
A gyerekek egyik kedvelt köztéri helyszíne a játszótér. A tér, ahol szabadon szaladgálhatnak, kúszhatnak-mászhatnak, hintázhatnak, miközben szüleik a padon ülve, vagy csak a közelben állva figyelnek rájuk. Ilyen egy játszótér rendeltetésszerű használata, mely a gyerekeké! A gyerek pedig ebben az esetben 14 éves koráig gyerek!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Kinyitott a Kisvárdai Tanuszoda!
„Magyarországon a sport közösségszervező erő, amely mérhető, kézzel fogható sikereket jelent a nemzetnek” – jelentette ki dr. Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár ma délután, a Kisvárdai Tanuszoda ünnepélyes átadóján.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
FONTOS forgalmi-rend változás Kisvárdán!
Elkészült az ideiglenes körforgalom Kisvárdán, a Szent György tér négyes kereszteződésében.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat "B" típusú pályázati kiírás
A kormányprogram által prioritásként meghatározott felsőoktatási szociális ösztöndíjrendszer működtetése érdekében – az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet szerint – az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő meghirdette a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2021. évi pályázati fordulóját.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat "A" típusú pályázati kiírás
A kormányprogram által prioritásként meghatározott felsőoktatási szociális ösztöndíjrendszer működtetése érdekében – az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet szerint – az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő meghirdette a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2021. évi pályázati fordulóját.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Szabad az út a Sántha Istvánon és a Daruszigeten
Befejeződött városunkban a Sántha István és a Darusziget utcákon a lakossági vízhálózat cseréje, illetve az útburkolatok felújítása is. - tájékoztatott Leleszi Tibor polgármester.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Már Kisvárdán is töltheti elektromos autóját!
Nem kérdés, hogy rengeteg előnnyel, s persze némi hátránnyal is jár az elektromos autózás, de mindenképpen ez a jövő.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
A „Virágos Kisvárdáért” pályázat idei nyertesei
Kisvárda Város Önkormányzata ebben az évben is meghirdette a „Virágos Kisvárdáért” elnevezésű városszépítő versenyt, mely törekvés arra, hogy felhívja a figyelmet az épített és természeti környezet tiszteletének a jelentőségére, a lakosság, a civil szervezetek, intézmények részvétele által az együttműködés fontosságára.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Önkormányzat vagy Polgármesteri Hivatal? Nem mindegy!
Az Országgyűlés egy 2000. évi határozata a helyi önkormányzatok napjává nyilvánította szeptember 30-át annak emlékére, hogy 1990-ben ezen a napon tartották az első helyhatósági választásokat Magyarországon.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Ajándék a kormánytól a kisvárdai óvodáknak (is)
Az iskolakezdés első hónapjának tapasztalatai alapján megállapítható: felkészültek az intézmények és fegyelmezett a védekezés a köznevelésben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel. Ismertették: az iskolai testhőmérséklet-méréshez az eszközöket megyénként, szeptember 29-én és 30-án osztják ki.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Zökkenőmentesen működik a városi szociális ellátórendszer is
A Kisvárdai Család- és Gyermekjóléti Központban is eljárásrend készült a COVID-19 vírus terjedésének megakadályozása, a megelőzés/védekezés érdekében, összhangban a kormányrendelettel.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
COVID 19- polgármesteri intézkedések Kisvárdán
A koronavírus fertőzés Kisvárdán is egyre több polgárt érint. Napról-napra növekszik a járványügyi megfigyelés/elkülönítés/zárlat alá helyezett személyek száma. A COVID 19 járvány második hulláma elérte városunkat is, ezért az élet-, és anyagi javak védelme céljából azonnali beavatkozás vált szükségessé.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Újabb szigorításokat jelentett be a miniszterelnök!
A mai (szeptember 16.) kormányülés után Orbán Viktor újabb intézkedések döntéséről tett bejelentést hivatalos Facebook oldalán.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
Bízom ÖNÖKBEN!
Tisztelt kisvárdaiak! Amikor szilveszterkor az új esztendőre koccintottunk és a Himnuszt énekelve még egy imát is elmondtunk az áldott új évre, nem gondoltuk volna, hogy 2020-ban számos nehézséggel állunk majd szemben.....
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
INGYENES pénzügyi képzés indul Kisvárdán
Kisvárda Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16-2017-00026 azonosító számú „Esély Otthon Kisvárdán” című pályázat keretében támogatás nyert 18-35 év közötti fiatalok számára pénzügyi és gazdasági kultúra fejlesztése a mindennapok segítésére képzés lebonyolítására.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Önkormányzat
További cikkeink...
- INGYENES alapkompetencia képzés indul Kisvárdán
- MEGHOSSZABBÍTVA! - Pályázati kiírás önkormányzati robogó értékesítésére
- Pályázati kiírás önkormányzati kistraktor értékesítésére
- MEGHOSSZABBÍTVA! - Pályázati kiírás önkormányzati gépjármű értékesítésére
- MEGHOSSZABBÍTVA! - Pályázati kiírás önkormányzati autóbusz értékesítésére