Október hatodika 2001 óta hivatalos nemzeti gyásznap. Az 1849-ben, ezen a napon kivégzett 13 aradi és két pesti mártír - köztük Batthyány Lajos gróf, Magyarország első miniszterelnöke - hősi viselkedésükkel megmutatták, hogyan tudnak a magyar ügyért harcolók komoly katona módjára, méltósággal meghalni.
A megtorlás hónapjai és annak menete a történelemkönyvekből jól ismertek. De még a levert szabadságharc után feketébe öltözött nemzet sem ismerhette pontosan az október 6-i áldozatok végóráit, mert a kivégzések nyilvánossága korlátozott volt. Török Ignác szívrohamot kapott, mielőtt a hóhér végezhetett volna vele. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsó hely, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta és így Gróf Vécsey került az utolsó helyre.
Lőpor és golyó általi halállal haltak, reggel fél hatkor: Lázár Vilmos főtiszt (ezredes), Gróf Dessewffy Arisztid tábornok, Kiss Ernő tábornok, Schweidel József tábornok. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.
Kötél általi halállal haltak reggel hat óra után: Lovag Pöltenberg Ernő tábornok, Török Ignác tábornok, Láhner György tábornok, Knezich Károly tábornok, Nagysándor József tábornok, Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok, Aulich Lajos tábornok, Damjanich János tábornok, Gróf Vécsey Károly tábornok. Vécsey Károly büntetését azzal súlyosították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, ezért őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért a legenda szerint Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét.
Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helységet bezártak.
Az 1849. október 6-án, Aradon kivégzettek utolsó mondatai:
1. Damjanich János: „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
2. Vécsey Károly: „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”
3. Török Ignác: „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
4. Schweidel József: „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
5. Poeltenberg Ernő: „ Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
6. Nagy-Sándor József: „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
7. Leiningen-Westerburg Károly: „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
8. Lázár Vilmos: „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
9. Láhner György: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!”
10. Knézich Károly: „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az Ördög keverhette így össze a kártyákat.”
11. Kiss Ernő: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
12. Dessewffy Arisztid: „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
13. Aulich Lajos: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.”
Az Aradi Vértanúk emlékére rendezett városi emlékműsort, az eddigi hagyományokhoz hűen, a Városi Bíróság épületénél, a vértanúk emléktáblájánál tartották Kisvárdán, október 4-én, délután. Az „aradi tizenhárom” megpróbáltatásainak, szenvedéseinek méltóképpen állítottak emléket kulturális műsorukban a Teichmann Vilmos Általános Iskola diákjai: Tóth Dénes, Zaveczki Ádám, Harsányi Márk, Török Viktor, Rézműves Viktória, Bodor István, Vedres Dóra, Lukovics Gergő, Radics Gábor, Kristóf Bence, Dancs Ilona, Farkas Viktória, Kovács Alexandra, Balogh Áron, Gomba Dorina, Harsányi Gábor, Lakatos Nóra, Kiss Fanni, Szarvas Roland, Hamza Patrik, Czap László, Géczi Attila, Kovács Petra, Kovács Noémi, Hajdu Ákos, Novák Ádám, Orosz Gusztáv, Vincze Marcell, Vedres Gábor, Kertész Márk, Nagy Babara, Géczi Gergő.Felkészítő tanárok: Kovács-Barta Stefánia és Vámos Péterné.
„A magyar nép ma is küzd a fennmaradásért, a haza boldogulásáért, az emberi méltóságért. A világszabadság eszméje ábránd volt, de meg tudtak halni érte! Éppen ezért váltak az aradi vértanúk nemcsak hősiességükkel, hanem halálukkal is halhatatlanokká, s ezért ismételhetjük, vallhatjuk és kívánhatjuk Ady Endrével együtt mindannyian ma is: „Sugáridon szellem járjon, S keressen fel küzdelminkben Az aradi tizenhárom” - mondta Czap Jolán igazgatónő, a következő üzenettel zárva beszédét: „A gyász ellenére mégis ünnep a mai megemlékezés. Nem a tragédia, az elbukás, hanem: az emberi nagyság, az önfeláldozó hazaszeretet és a szabadság szellemének ünnepe. Emelkedett lélekkel, kegyelettel és tisztelettel adózunk az aradi vértanúk dicső emlékének!”
A műsor végén, a Szózat eléneklése előtt, a megemlékezés koszorúit helyezték el Kisvárda Város Önkormányzata, az oktatási intézmények, a közszolgálati intézmények, rendvédelmi szervek, civilek és egyesületek képviselői.
Durucz Gabi
Híreink 
