Megszakítás
Edit Content

50 éves a Kisvárdai Mentőállomás

50 éves a Kisvárdai Mentőállomás

„A mentősök nem szuperhősök, nem viselnek köpenyt, és nem repülnek. Mégis ott teremnek, amikor egy szív megáll, amikor egy család aggódva vár, amikor minden másodperc számít. Ők azok, akik reményt visznek a káoszba, biztonságot az ismeretlenbe, és erőt adnak akkor is, amikor más már feladná. Nincs náluk nagyobb csendes hős a világon”

50 éve, hogy Kisvárdán önálló mentőállomás létezik. Ma már közel 36, mentésben tevékenykedő munkatárssal, országos hatáskörrel küzdenek az emberek életéért. Éves szinten több ezer eset; a kilométer, amit a gépkocsik mennek, csak tízezrekben mérhető; rajtuk a reményt adó legénységgel.
A jubileumi ünnepségen az itt dolgozó bajtársak ünnepelték a két emberöltőnyi időt. Ünnepelték a több ezer megmentett emberéletet és emlékeztek azokra is, akik a küzdelmes munkájuk ellenére nem térhettek haza családjukhoz. Jelen voltak a korábban itt dolgozó és állomásvezető bajtársak, megyei és helyi tisztviselők, intézményvezetők, rendvédelmi dolgozók és a kisvárdai mentőket támogató vállalkozók is.

Az első köszöntő dr. Kocsmáros Ferenctől, az Országos Mentőszolgálat Észak-Alföldi regionális orvosigazgatójától hangzott el. A szakember rámutatott arra, hogy Kisvárdán a szervezett életmentés valójában 99 éve, 1926-óta van jelen, azonban ebben az épületben, kubatúrában 50 éve teljesítenek szolgálatot a bajtársak. Hozzátette, hogy a Kisvárdai Mentőállomás mindig is egy különleges helyet foglal el vármegyénk mentőszolgálatai között, hiszen egy picit mindig kiemelkedik a többi állomáshoz képest. 32 bajtárs, négy mentőautóval több, mint hatvanezer ember életéért felel. Csak 2024-ben több, mint hatezer riasztást kaptak, amiből 200 közvetlen életveszély elhárítása volt. Kiemelte, hogy a Kisvárdai Mentőállomás bajtársai az országos újraélesztési statisztikához képest 29 százalékkal több sikeres életmentő beavatkozást végeztek el 2024-ben.

Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere köszöntőjében elismerését és háláját fejezte ki a Kisvárda Mentőállomás dolgozóinak, majd Seszták Miklós miniszter úrral díszoklevelet és a „Kisvárda 600” emlékplakettet adta át Kocsis Attilának. A kisvárdai mentők állomásvezető mentőtisztje – aki 23 éve teljesít szolgálatot Kisvárdán – köszönetét fejezte ki az elmúlt 50 évben a mentésben dolgozó bajtársainak, valamint az őket támogató helyi és megyei intézményeknek, magánembereknek.

Dr. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: „Ha megmentesz egy embert, akkor hős vagy, de ha több embert mentesz meg, akkor mentős vagy! Amikor megszólal a sziréna, akkor mi, kisvárdaiak pontosan tudjuk, hogy ebben az épületben vannak azok az emberek, akik, ha vihar van, ott vannak.” – mondta.

Az ünnepség kulturális blokkját a Délibáb AMI táncosai, Barkaszi Zsuzsanna növendékei tánca szolgáltatta. Az esemény végén került leleplezésre a jubileumi emléktábla is, melyet a kisvárdai állíttattak a mentőállomás bejáratához.

Fotók:
Móricz Csaba
és Rajna Viktor

Programok

Image
Közélet
Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ

Városi pedagógusnapi ünnepség és díj-átadások

Image
Kultúra
Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ

Dálibáb Művészeti Gála

Image
Kultúra
Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ

Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • Sport
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025

Archívum

Közadatkereső    |    Adatvédelem     |     Impresszum