Megszakítás
Edit Content

Elballagtak a végzős szentlászlósok

Elballagtak a végzős szentlászlósok

A Szent László Katolikus Középiskola végzősei a feldíszített osztálytermekből indultak ünnepségük helyszínére, a Via Crucis térre. Az osztályfőnökökkel, a gimnáziumi 12.A osztály Jeneiné Biervarth Andrea, a 12.B osztály Balázsné Szabó Lívia, 12.E Balogh Emese, a technikumi osztályok: a 13.C Szolnokné Szepessy Dóra és a 13.D Váradiné Balázs Nikoletta tanárnővel járta végig diákéveik helyszíneit. Szent Angéla szobra mellett elhaladva, Szent László szobra előtt tisztelegve érkeztek az ünneplő közösségbe.

A történelmi egyházak lelkipásztorai, lelki vezetőnk, Mike Ervin atya, Levcsenkó Dávid görögkatolikus atya és Enyedi Beáta református tiszteletes megáldotta a ballagó diákokat. Kaszásné Tóth Judit főigazgató a Naphimnusz keletkezésének 800. évfordulóján azzal indította útnak a maturandusokat, hogy a Remény zarándokaiként nyitottsággal csodálják és felelősséggel gondozzák a teremtett világot. Főigazgató asszony Carlo Acutis, a szentté avatás kapujában várakozó olasz fiatal gondolatait adta követendő célnak: „Ami igazán számít az életben, az a lélek nemessége, vagyis a szeretetünk Isten és embertársaink felé.”

Szent László halálának 930. évében arra emlékeztetett, hogy védőszentünk ma is világít példájával vallásos lelkületével, országot megmentő bátorságával, mély istenhitével, szolgálatként végzett uralkodásával. Szent élete legyen példa ma is mindannyiunk számára!


A ballagás alkalmával legkiválóbb diákjaink átvehették intézményünk elismerését, a Szent László-díjakat, a Morus Vezetőképző Akadémia Morus-fődíját és díjait, a diákönkormányzat által alapított Bárkánk Fénye (Lux Arcae Nostrae) díjat, a Kisvárdai Rotary Club ígéretes sportoló díját, a Kisvárdai Jótékony Nőegylet Talentum díját, a nevelőtestületi és igazgatói dicséreteket, a DÖK elismerő okleveleit.

Középiskolai tevékenységükért, kiváló tanulmányi és versenyeredményeikért, közösségi szolgálatukért Szent László-díj elismerésben részesültek: Balogh Máté Béla 12.B, Bodnár Róbert Kristóf 12.B, Molnár Eszter 12.A, Polyák Bence 12.B, Porvázsnyik Tamás 13.C.
 Lux Arcae Nostrae – Bárkánk Fénye díjban részesült: Mester Míra. Lux Arcae Nostrae – Bárkánk Fénye emléklappal köszöntük meg iskolánkhoz való hűségét az óvodás évek játékosságától a középiskolás érettségi szép komolyságáig a következő diákjainknak: György Zsolt, Jámbrik Janka, Molnár Anna, Molnár Eszter, Nagy Levente Gábor, Polyák Bence, Rutkai Levente, Tudja Friderika.


A Morus Vezetőképző Akadémia Kuratóriuma a 2011/2012-es tanévben alapította a Morus Szent Tamásról elnevezett díjat, melyet azok a végzős középiskolás fiatalok kaphatnak meg, akik nemcsak jó tanulmányi eredményeikkel emelkednek ki társaik közül, hanem jól láthatóan aktívan és felelősen vesznek részt közösségi tevékenységben, nyitottak a közéletiségre, emellett elkötelezett keresztények. A Morus-fődíjat Bákonyi Marianna Morus-fődíjas öregdiákunk adta át Molnár Eszternek.
Morus-díj oklevelet érdemeltek ki a következő diákjaink: Kovács Máté, Molnár Anna, Polyák Bence, Porvázsnyik Tamás, Rutkai Levente, Tóth Gabriell. A Kisvárdai Nőegylet Talentum díját Sebők Jánosné elnökhelyettes adta át Rabóczki Fanni technikumi diákunknak.
A diákönkormányzat elnöksége elismerő oklevéllel köszönte meg diákközösségünkért végzett aktív, közösségszervező tevékenységét a következő diákoknak: Farkas Krisztián, Mester Míra, Molnár Eszter, Tóth Gabriella.
A hagyományoknak megfelelően a kisvárdai Rotary Club a ballagás alkalmával adja át az Ígéretes Sportoló Rotary Díjat. Ebben a tanévben Ferku Donát 9.c osztályos tanulón, aki saját súlycsoportjában fekvenyomás Európa és Világrekordot ért el, kapta meg a díjat. Majd nevelőtestületi és igazgatói dicséretek átadására került sor, tanulmányi eredmények, közösségi, kulturális és sporttevékenységek, valamint nyelvvizsga eredmények alapján.

Gratulálunk diákjainknak és sok sikert kívánunk
minden végzős tanulónknak az érettségin és további életükben.

Programok

Image
Kultúra
Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ

Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • Sport
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025

Archívum

Közadatkereső    |    Adatvédelem     |     Impresszum