Búcsú a Várday Kata Református Iskolától

Búcsú a Várday Kata Református Iskolától

2025. április 30-án tartotta a Várday Kata Református Iskola ünnepi ballagási Istentiszteletét. A ballagás napján 73 végzős diák utoljára ült be a szépen feldíszített templomi padsorokba, mint a Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanulója.

Ez a nap minden évben különleges, de az idén is mély érzelmekkel, emlékekkel és megható pillanatokkal vált örök élménnyé a ballagó diákok, a szüleik és az iskola közössége számára. Ez a nap az öröm, a hála, a szeretet és a megbecsülés ünnepe volt, amikor diákok, tanárok és szülők együtt tekintettek vissza egy közösen megélt, tartalmas időszakra.


A 12/A osztály osztályfőnöke, Rostás Anita tanárnő 20 diákot, a 12/B osztály osztályfőnöke, Szónok Ágnes tanárnő 24 diákot, míg a 12/C osztály ballagó 29 diákját Tölgyesiné Szántó Szimóna tanárnő vezetett fel templom padsoraiba, ahol ünnepi istentisztelet keretén belül vettek búcsút a végzős diákok az Alma Matertől. Az ünnepi istentisztelet alkalmával gyülekezetünk vezető lelkipásztora Nt. Kormos Csaba hirdette Isten Igéjét. Az iskola zászlajára a végzős osztályok szalagját Séra Milán 12/A, Fodor Lilien 12/B és Galambos Anna 12/C osztályos tanulók kötötték fel. A végzősök nevében búcsúbeszédet mondott Mucsicska Dorka 12/A osztályos tanuló. Szabó Izabella 11/B és Fülep Mirella 12/C osztályos tanuló pedig dalban búcsúztak. A 11. évfolyamosok nevében Nagy Zsófia 11/B osztályos tanuló ünnepi búcsúbeszédben, míg Sipos Anna 11/C osztályos tanuló énekszóval köszönt el a végzős gimnazistáktól.  Pappné Molnár Erika főigazgató asszony szívhez szóló gondolatsorokat helyezett gimnáziumunk végzős tanulóink és osztályfőnökeik szívére.

A Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium a ballagási ünnepség alkalmával négy olyan tanulónak is elismerte a munkáját, személyes példamutatását, akik a gimnazista éveik alatt kiemelkedő tanulmányi, kulturális és közösségi tevékenységükkel öregbítették iskolánk hírnevét. Az idei esztendőben elismerésben részesült Szabó Panna 12/A, Nagy Eszter és Zán Attila 12/B, valamint Filep Mirella 12/C osztályos tanulók.
A kisvárdai Rotary Club „Ígéretes sportoló 2024/2025” díjában az idei esztendőben iskolánkból Kovács Kornél 12/A osztályos tanuló részesült. A díjat Daku Attila adta át a Rotary Club Kisvárda képviseletben.
Ballagási ünnepségünket megtisztelte jelenlétével a Kisvárdai Jótékony Nőegylet vezetőségéből, Sebők Jánosné. Az általuk alapított Talentum díjat az idei tanévben Dienes Boglárka (12/C) nyerte el.
Diákpresbitériumunk végzős tagjai díszoklevelet kaptak ballagásuk alkalmából: Székely Levente 12/A, Hegyes Benedek 12/B, Széles Ivett és Kovács István 12/C osztályos tanulók szolgálatuk elismeréseképpen.
Az ünnepség keretén belül került sor azon szülők tevékenységének elismerésére, akik a Szülői Munkaközösség tagjaiként odaadó és hűséges munkájukkal segítették az iskola életét az elmúlt években. Köszöntésben részesült Takácsné Mező Kornélia a 12/A, Simkóné Leleszi Csilla a 12/B és Vassné Jenei Tímea, valamint Kozák Éva a 12/C osztály segítői.

A ballagók útravalóul nemcsak tudást, hanem lelki értékeket, barátságokat és olyan emlékeket visznek magukkal, amelyek elkísérik őket egész életükön át. A Várday Kata Református Iskola falai között eltöltött évek nem csupán tanulásról szóltak – élményekről, közösségről, hitről és fejlődésről.
Ahogy sokszor elhangzott az évek során – néha nehéz helyzetekben, néha mosolyogva –: „jó lesz az”. Ez a mondat most is itt van velünk, mert bízunk benne: ami előttetek áll, az valóban jó lesz. Mert minden, amit megtanultatok – a kitartás, a szeretet, az együttműködés és a hit – segít majd eligazodni a felnőtté válás útján.

Iskolai ünnepségünket megtisztelte jelenlétével Leleszi Tibor, Kisvárda Város Polgármestere, Major Tamás Alpolgármester Úr, Barabás Jánosné dr. Kisvárda Város Jegyzője, valamint Rozipál Gábor, a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese.

Ballagó diákjaink életére, tanulmányaira, az előttük álló érettségi vizsgákra Isten áldását kérjük!
Soli Deo Gloria!

Örvendezz a te ifjúságodban, és vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek utaiban, és szemeidnek látásiban.” (Préd. 12,1)

Programok

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

Kisvárda Master Good SE – Szombathelyi KKA

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

MKSZ kyokushin karate bajnokság

Image
Kultúra
Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola Nagyterme

Trio Consort kamarazenekari koncert

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Kiemelt híreink
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • rendeletek_2019
  • Sport
  • Testületi alakuló ülés
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    • rendeletek_2019
    • rendeletek_2025
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    • test_jegyz_2019
    • test_jegyz_2020
    • test_jegyz_2021
    • test_jegyz_2022
    • test_jegyz_2023
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025
    • test_meghívó_2019
    • test_meghívó_2023
    • test_meghívó_2022
    • test_meghívó_2021
    • test_meghívó_2020

Archívum