Példamutatás és hivatás – díjátadó a Szent László Katolikus Intézményben

Példamutatás és hivatás – díjátadó a Szent László Katolikus Intézményben

Szent Gellért napja minden évben különleges alkalom iskolánk életében: nemcsak diákjaink számára ünnep, hanem pedagógusainknak is, hiszen ez a nap a közösségért végzett áldozatos munka elismerésének ideje.

Az idei projektnap is szentmisével kezdődött, amelyet Mike Ervin iskolalelkész mutatott be. A mise keretében került sor a gólyaavatóra-amely méltó lezárása volt a gólyahétnek- és a díjátadóra is, ahol a pedagógusok elismeréseit Kaszásné Tóth Judit főigazgató asszony adta át. Hagyományainkhoz híven idén is három rangos kitüntetés talált gazdára, amelyekkel intézményünk a pedagógusi hivatás különböző arcait és értékeit méltatja.

A Szent László-díjat, amely az odaadó szakmai munka, a példamutató nevelői hivatás és a közösségépítő elkötelezettség elismerése, ebben az évben Szabóné Takács Karolina vehette át.


A fiatalos lendületet, újító szellemet és a diákokkal való közvetlen, inspiráló kapcsolatot díjazó Lendület-díjat idén Csorba Julianna érdemelte ki.

A pályán töltött hosszú évek hűségét, tapasztalatát és maradandó értékeit szimbolizáló Évek értéke díj pedig méltóképpen került a nyugdíjba vonuló Foltin Tibor tanár úr kezébe, aki munkájával és személyiségével generációkat gazdagított.

Ezúton is szívből gratulálunk díjazott pedagógusainknak, és hálás szívvel köszönjük munkájukat!

Votykuné Aradi Angéla
hittanár

Programok

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

Kisvárda Master Good SE – Szombathelyi KKA

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

MKSZ kyokushin karate bajnokság

Image
Kultúra
Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola Nagyterme

Trio Consort kamarazenekari koncert

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Kiemelt híreink
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • rendeletek_2019
  • Sport
  • Testületi alakuló ülés
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    • rendeletek_2019
    • rendeletek_2025
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    • test_jegyz_2019
    • test_jegyz_2020
    • test_jegyz_2021
    • test_jegyz_2022
    • test_jegyz_2023
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025
    • test_meghívó_2019
    • test_meghívó_2023
    • test_meghívó_2022
    • test_meghívó_2021
    • test_meghívó_2020

Archívum