„OKTOBERFEST” a Szent Lászlóban

„OKTOBERFEST” a Szent Lászlóban

A Szent László Katolikus Gimnázium és Általános Iskola német nyelvet már tanuló, illetve még nem tanuló diákjai tartalmas és vidám programon vettek részt, amely a német kultúrát és hagyományokat mutatta be. A rendezvény két részben zajlott: délelőtt az iskola felsőbb évfolyamai, délben pedig a 7–10. évfolyam tanulói vettek részt a programokon. A nap hangulatát a 10.A és 12.B osztály táncosai által bemutatott bajor táncok, valamint a háttérben szóló bajor zene tette teljessé.

A fiatalok különböző állomásokon próbálhatták ki magukat: a perecsütés azon túl, hogy a diákok számos kompetenciáját fejlesztette, nagy sikert is aratott. Emellett a vicces tematikus szókincset tartalmazó fal, a „Tények az Oktoberfestről”, és az „Így mulatunk Münchenben” című kiállítások is sok érdeklődőt vonzottak. A karaoke és a Kahoot-vetélkedő játékos formában fejlesztette a német nyelvtudást, de főleg a német kultúra ismeretét.

A rendezvényt színes díszítés, selfie-pont és lelkes közösségi munka jellemezte. A program kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a tanulók élményszerűen ismerkedjenek a német nyelv és kultúra világával.

Programok

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

Kisvárda Master Good SE – Szombathelyi KKA

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

MKSZ kyokushin karate bajnokság

Image
Kultúra
Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola Nagyterme

Trio Consort kamarazenekari koncert

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Kiemelt híreink
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • rendeletek_2019
  • Sport
  • Testületi alakuló ülés
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    • rendeletek_2019
    • rendeletek_2025
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    • test_jegyz_2019
    • test_jegyz_2020
    • test_jegyz_2021
    • test_jegyz_2022
    • test_jegyz_2023
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025
    • test_meghívó_2019
    • test_meghívó_2023
    • test_meghívó_2022
    • test_meghívó_2021
    • test_meghívó_2020

Archívum