Október 17-én ünnepeltük újjáépített templomunk 220 éves évfordulóját. Ahogyan azt a főbejárat fölött lévő kő is hirdeti 1806-ban fejezték be azt a templomot, amely ma is otthont ad, közösséget teremt és ahol Isten hívő népe összegyűl hálát adni. Ezt tették elődjeink, ezt tesszük mi is, és ezt hagyjuk rá szent örökségként azokra is, akik utánunk fognak következni.

Családi napunk kettős célt szolgált: egyrészt hálát adtunk azért, ami volt, hogy a nagy elődök mertek nagyot álmodni, és mertek hinni és bízni a Teremtőben. Másrészt megünnepeltük a jelent, azt, hogy vagyunk és lehetünk ma is keresztény katolikusok, akik büszkék templomukra, és akik ebben a hitben gyűltek össze plébániánk udvarán megmutatni a hit összetartó közösséget formáló erejét. Mert ez Az Egyház, a Krisztusban hívők közössége, akik az esős idő ellenére is tanúbizonyságot tettek együvé tartozásukról, arról, hogy szeretik az Urat, ragaszkodnak hitükhöz, fontos az Egyház közössége mely ma is formál, erőt ad, és felemeli a tekintetet, imádsága által ahhoz, aki által minden van.

Gyermekeink kis kezei ezt rajz formában tették maradandóvá, mutatva azt, ami örök, ami érték. Hála legyen minden rajzért.

A homília egyik mondata így szólt hozzánk: ne azt kérdezzük, mit adott nekünk az Egyház, hiszen azt már tudjuk: az örök életet. Hanem sokkal inkább azt kérdezzem meg: én mit adtam és mit adok én az Egyházamnak? Mert mindig tudok tenni valamit, mindig tudok imádkozni azért a közösségért, ami számomra is fontos, amely közösség engem is hordoz imában és szeretetcselekedetekben! Ezt éltük meg szombaton, ebben erősödtünk meg, és a hit ereje legyőzte az esős idő viszontagságait, és új reménnyel töltött el. Mert velünk volt az Isten!

Legyen hála és köszönet mindenkinek, mindenért!

Mike Ervin
káplán