„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhász. Ez a juhász a királynak addig nem mondta, hogy Ad’j isten egészségére, amíg feleségül nem kapta a...
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhász. Ez a juhász a királynak addig nem mondta, hogy Ad’j isten egészségére, amíg feleségül nem kapta a...
A Szent László Katolikus Gimnáziumban tartotta előadását Porvázsnyik Patrik egykori tanítványunk, aki pályaorientációs céllal látogatott el iskolánkba. Végzős osztályainknak mutatta be jelenlegi munkahelyét és munkáját. A...
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, a „Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére Kuratóriuma”, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Közgyűlése az Anyanyelvápolók Szövetsége támogatásával ,,Édes anyanyelvünk” anyanyelvi versenyt hirdetett a középiskolák 9–12.,...
A Szent László Katolikus Intézmény idén nyáron újabb mérföldkőhöz érkezett az informatikaoktatás fejlesztésében. Az iskola B5-ös géptermét teljeskörűen újrakábeleztük, hogy a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelő infrastruktúrával...
A Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola turizmus-vendéglátás munkaközösségének tagjai és az intézmény diákjai képviselték iskolánkat 2025. szeptember 13-án a Nyíregyházi Tirpák Fesztiválon....
Több mint tizenkétezer hívő körében 2025. szeptember 6-án történelmi pillanatnak lehettek részesei a Szent László Katolikus Intézmény pedagógusai, munkatársai és diákjai. Ezen a napon Veszprémben, Erdő...
Szeptember 1-jén a Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde közössége ünnepélyes keretek között kezdte meg a 2025/2026-os tanévet....
Ma újra gyerekzsivaj töltötte be iskolánk termeit és folyosóit. 42 kis elsős töltötte napját az alsós épületben és udvaron. A legtöbb gyerek már jó ismerősként fogta...
Iskolánk egyik legszebb hagyománya, hogy a tanévkezdést megelőzően pedagógusaink lélekemelő csendesnapon vesznek részt. Ebben az évben a reggeli áhítaton Berényiné Csinády Melinda kiváló előadását hallgathatták meg a...
Isten kegyelméből a mai nappal elkezdődött a 2025/2026. tanév a Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban. Visszatérő és újonnan érkezett diákjaink, valamint pedagógusaink a...
2025. augusztus 27-28-án a Szent László nevelőtestülete kétnapos, lélekemelő és élményekben gazdag zarándoklaton, lelkigyakorlaton vett részt Máriaradna–Temesvár–Nagyvárad útvonalon.Immár emelkedett szívvel és megújult erővel vágunk neki az...
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdetett a „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatására. Az NTP-TEHETSEG-24-0200 FENNTARTHATÓSÁG PROJEKT keretein belül...
Július 17-én a Kisvárdai Vizsgaközpontba és a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskolába látogatott Leleszi Tibor, Kisvárda város polgármestere. Molnárné Tugya Anita vizsgaközpont-vezető...
A Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola „2024-1-HU01-KA122-VET-000228901 projektszámú” Erasmus+ mobilitási pályázata 2025. május 31-én lezárult. A program keretében 26 diák és 10...
Június 12-én került megrendezésre a Kisvárdai SZC Vizer Zoltán Szakképzésért Díj átadó ünnepsége. „Egyetlen szervezet sem támaszkodhat zsenikre, mert azokból kevés van és megbízhatatlanok. Egy szervezet...
A Teichmann Vilmos Általános Iskola bakancslistájáról ismét megvalósult egy álom. Az intézmény belső udvarában, magas ágyásokban, zöldséges kiskertet és egy mezítlábas járdát alakítottunk ki a Kisvárdai...
Az év pálinkás bonbonja 2025 versenyben ezüst minősítést értek el az oktatási intézményben készült kézműves pálinkás bonbon kategóriában a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és...
2025. május 24-én A Remény jubileumi szentévében rendezte meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a 19. Egyházmegyei Gyermeknapot a festői szépségű Nagykálló-Harangodon. A szomorkás, kissé esős nap ellenére...
A Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola a művészetek iránt érdeklődőknek, a 2025/2026-os tanévre, felvételt hirdet az alábbi művészeti ágakra:·zeneművészet (zongora, furulya, fuvola, klarinét, citera, népi...
Ebben az évben május 14-én, a Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola tizedik alkalommal szervezte meg a Kisvárdai Regionális Csellóversenyt. 11 művészeti iskolából érkeztek városunkba vendégek,...
Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.