Élményekben gazdag ovis gyermeknap

Élményekben gazdag ovis gyermeknap

Intézményünkben az idei évben másodszor került megrendezésre a közös Gyermeknap, mely a Kisvárdai Egyesített Óvoda minden feladatellátási helyét bevonva valósult meg. Közel 300 gyermeknek igyekeztünk élménytelivé varázsolni a délelőttöt. A közösségépítő, élményszerző program helyszíne a Székhely intézmény volt.

A délelőtt folyamán, az Ovizsaru program keretében sor került az eddigi ismeretek összegzésére, mely során tudatosult a gyermekekben, hogy 1-1 veszélyes helyzetekben kihez fordulhatnak, hiszen a rendőrök szolgálnak és védenek. Természetesen a kisebbek sem maradtak élmény nélkül. Ujjlenyomat, tenyérnyomat készült a vállalkozó kedvűeknek, illetve a különböző kellékeket is felpróbálhatták. Minden gyermek számára élmény jelentett, hogy beülhettek a rendőrautóba is. Ezúton is hálásan köszönjük a Kisvárdai Rendőrkapitányság dolgozóinak a kreatív, támogató együttműködést.

A gyermekek nem maradtak kézzelfogható ajándék nélkül sem. A gyermekcsoportok 1-1 fejlesztő játékcsomagot, a gyermeklelkű felnőttek pedig szakkönyv csomagot kaptak a mindennapok feladatainak megvalósításához, amivel Pálinkásné Garasos Melinda, intézményünk igazgatója lepte meg az óvodai közösséget. A frissítőt és az édes pillanatokat Kisvárda Város Önkormányzatának nevében Leleszi Tibor polgármester úrnak köszönjük, aki személyesen is ellátogatott gyermeknapunkra. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével továbbá Barabás Jánosné dr. jegyző asszony is, akinek támogató segítségét ezúton is köszönjük.

A program zárásaként Hekman Böbe Disney Showja varázsolta el a mesék világába a gyermekeket, a Képmás zenekar közreműködésével. A gyermekek aktívan bekapcsolódhattak a koncertbe. Maguk is énekelhettek, varázsolhattak és utazhattak a képzelet szárnyán.

„A gyermek mosolya az élet legszebb ajándéka, amit egy pillanat alatt megkapunk.” – mi felnőttek a gyereknapon, számtalan ajándékot kaphattunk mosoly formájában, ami megerősített minket abban, hogy folytatjuk kezdeményezésünket és jövőre is közösen ünnepeljük gyermekeinket.

-Kisvárdai Egyesített Óvoda-

Programok

Jelenleg nincs programunk!

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • Sport
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025

Archívum