Fantasztikus művészi kerékpáros eredmény

Fantasztikus művészi kerékpáros eredmény

Véget ért az UEC Teremkerékpár Európa Bajnokság, amit május 30-31. rendeztek meg Dadon! Európa legjobbjai vettek részt a versenyen. A junior 4-es magabiztos gyakorlat sorozatot mutatott be, ezzel megszerezve a IV. helyet.

Hazai közönség előtt, egy profin megszervezett Európa Bajnokságon képviselték Magyarországot és egyben Kisvárda Városát is. Hatalmas előre lépés, hogy a Kisvárdai Művészi Kerékpár csapat sikeres kvalifikáció után be jutott a legjobbak közé. A IV. hely fantasztikus eredmény, hiszen a Kisvárdai Kupa után hatalmas fejlődést mutatott be a junior 4-es csapat, mint pontszám, mint pedig a gyakorlatok kivitelezésében.

Furcsa és egyben fantasztikus érzés volt a verseny, hiszen számomra ez volt az első Európa Bajnokság, ahol edzőként voltam jelen. Büszke vagyok a csapatra, hiszen elképesztő kitartás van bennük. Mindenki maximálisan tette a dolgát a pályán. Az eddig elért legjobb pontszámot is megjavították a Prágai Kelet Európa kupa után. Ami már önmagában is jó eredmény. Jó élményekkel tértünk haza. És már készülünk is a következő versenyre, ami nyáron Szlovákiában kerül megrendezésre.
Hosszú még az év, nagyon sok verseny van előttünk. Szeretnénk új gyakorlatokat megtanulni és bemutatni. Így a következő Junior Európa Bajnokságon ennél is magasabb pontszámmal indulni. És természetesen a cél a dobogó! Szeretnék minden gyermeket buzdítani,hogy tanuljanak, kitartóan edzenek és soha ne adják fel az álmaikat.

Ez úton is gratulálunk a Kisvárdai Művészi Kerékpár csapat tagjainak:
Vasas Nikolett, Kovács Renáta, Mosolygó Kata, Nagy Kristóf.

Dr. Vasasné Lengyel Lívia
edző

Programok

Jelenleg nincs programunk!

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • Sport
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025

Archívum