Kisvárdán nevelkedett. Az általános iskola elvégzése után, 1993-tól a Szent László Egyházi Gimnázium német–francia nyelvtagozatának a tanulója. 1994-től vesz részt a város kulturális életében. A Doktorock Színtársulat tagja, később a művészeti vezetője, rendezője. 2006-tól 2012-ig az irányítója. 1997-től a Vasutas Zeneiskolában Toldy Mária és Miklós Tibor növendéke.
1999-ben a Madách Színház és a Piccolo Színház tagja. 2001-ben felvételt nyer a Színház- és Filmművészeti Egyetem négyévente induló operett-musical szakára, Kerényi Imre növendékeként. Az egyetem elvégzése után a Madách Színházban, a Piccolo Színházban, a József Attila Színházban s a Veszprémi Petőfi Színházban játszik.
2006-ban az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévében rendezi nyári bemutatóként az Utazás című rockoperát a Ferencvárosi Nyári Játékok keretében a Bakáts téren, valamint a Kisvárdai Várszínházban, majd őszi bemutatóként a szegedi Stage Egyetemi Színpad felkérésére a Szegedi Nemzeti Színházban. A 2006-tól az akkor alakult Rock és Musical Színház társulati és kuratóriumi tagja.
2008-ban a Győri Nemzeti Színházhoz szerződik.
Németországban 2011-től három téli szezonban játssza németül az Eine Weichnachtsgeschichte musical egyik főszerepét, Bob Cratchitet.
Megfordul a Szigligeti Színházban, a Szabad Tér Színháznál; új darabok, bemutatók születésénél bábáskodik mint színész, rendező, vagy segédrendező Lille-ben, a Gózon Gyula Kamaraszínházban, a Müpá-ban, a Rock Színházban, a Kisvárdai Várszínházban.
Az Agria Nyári Játékok keretében 2007-től folyamatosan játssza az egri várban az Egri csillagok Bornemissza-, majd Dobó- szerepét. Jelenleg az Operett színház, az egri Gárdonyi Géza színház és az Újszínház tagja.






![: Town Hall- 7-11 Szent László Street, [[:en:Kisvárda|Kisvárda]], [[:en:Szabolcs-Szatmár-Bereg County|Szabolcs-Szatmár-Bereg County]], [[:en:Hungary|Hungary]].}}{{hu|1=: Városháza. Történet: 2013-ban 2mio € és 400mio HUF kzpénzből átadásra került a megújult sétáló utca, a hozzá tartozó díszkivilágítás, a felszíni parkolók építése és az azóta már új nevet is kapott, Várday István Városi Könyvtár teljes külső rekonstrukciója. A korábbi, 1970-es években épült Városháza (Megj. máshol: 1983-ban a SZÁÉV épitette), bővítés északi és déli irányba történt. Itt található a Polgármesteri Hivatal, a Járási Hivatal, a Kormányablakok, és Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A Szent László utcai fronton árkádsor épült, magas tető ráépítés és tetőtér beépítés trtént. A Konferencia Központ nyugati szárnyában helyezték el a 120 fő befogadó képességű konferenciaterem. forrás: szon.hu, kisvarda.hu'' településképi jelentőségű terület része: Szent László utca mindkét oldala'' ID -2231. - [[:hu:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye|Szabolcs-Szatmár-Bereg megye]], [[:hu:Kisvárda|Kisvárda]], Szent László utca 7-11{{Monument Hungary|-2231}}{{Location|48|13|31.1|N|22|4|42.82|E|region:HU}}](https://www.kisvarda.hu/wp-content/uploads/2026/08/Varoshaza_2017_Kisvarda.jpg)


