A kétezres évek elején többirányú összefogás eredményeként szerveződő, a magyarság értékeit összegezni, rendszerezni kívánó mozgalom indult útjára. Széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetések eredményeként született meg végül a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény. Célja, hogy megfelelő jogi keretet adjon a magyarság egésze számára fontos értékek azonosításához, dokumentálásához, hozzájárulva ezzel az összegyűjtött értékek szélesebb körben való megismertetéséhez. A nemzeti értékek azonosítása, rendszerezése és védelme egy többszörösen összetett, alulról felfelé építkező rendszerben, az ún. nemzeti értékpiramisban történik. Egy település közössége számára a saját, helyben megtalálható értékei fontosak igazán, ezek azok, melyeket már őseik is ismertek, a mostani lakosok számára is meghatározóak, és szeretnék, ha unokáik is ismernék, mert a sajátjuknak vallják azt, büszkék rá, függetlenül attól, hogy ezen helyi értékek hungarikummá is válnak-e vagy sem. Bármely érték, mely a helyiek számára jelentőséggel bír, bekerülhet a helyi települési értéktárba, vagy a több település által létrehozott tájegységi értéktárba, melyet követően már úgynevezett nemzeti érték válik belőle. Előfordulhat azonban, hogy ez az érték, tulajdonságai alapján nem csak az adott településen, településeken számít értéknek, hanem az egész megyében. Ekkor felterjeszthető a megyei értéktár bizottság elé a javaslat, és pozitív elbírálás esetén bekerül a megyei értéktárba. A piramis elmélet lehetővé tette, hogy a hungarikum fogalma többszörösen is „nemzeti” legyen, ugyanis a törvény szellemiségében megjelent a határon túli nemzeti értékek tára is. Ez az elv azt jelenti, hogy bárhol a világon, ahol magyar közösségek találhatóak és magyar értékeket ápolnak, gondoznak, ezen értékek nemzeti örökségünket képezik. A hazai helyi értéktárak mintájára külhoni települési vagy tájegységi, illetve – a megyei szintnek megfelelő – külhoni nemzetrész értéktárak jöhetnek létre.
