„Szívvel-lélekkel befogadva – Új tagok a Szent László Koliban – Gólyaavató 2025”

„Szívvel-lélekkel befogadva – Új tagok a Szent László Koliban – Gólyaavató 2025”

2025. október 7-én ismét megtelt élettel, nevetéssel és zenével a kollégiumunk közösségi tere. A hagyományokhoz hűen ebben az esztendőben is sor került a gólyaavatóra, amely az új kollégisták közösségbe való befogadásának ünnepe.
 Az est hangulatát a kisgólyák bemutatkozása alapozta meg: a frissen érkezett diákok bátran, mosollyal az arcukon léptek a közönség elé, hogy megmutassák önmagukat, hiszen ezzel kezdődik az igazi beilleszkedés egy közösségbe.

Ezt követően a fürge lábú fiúk táncelőadása színesítette a programot, akik lendületes, jókedvű produkciójukkal pillanatok alatt elvarázsolták a közönséget. A táncot hangos taps és nevetés kísérte – a diákok bebizonyították, hogy a humor és a mozgás öröme kéz a kézben járhat.
 A DÖK diákjai ezután játékos ügyességi feladatokkal tették próbára a gólyákat. A két csapat lelkes küzdelme jókedvű versengéssé alakult, ahol nem a győzelem, hanem a közös élmény számított igazán.

A program művészi pillanatait Horváth Csenge csodálatos éneke tette felejthetetlenné, amelyet Fazekas Katalin tanárnő kísért zongorán. A diák legkedvesebb dalát énekelte el, s hangja betöltötte a termet. Az élményt tovább emelte Vecsorinszkij Artúr zongorajátéka, aki tehetségével és szívből jövő előadásával szinte imádsággá emelte a zenét.
 Az este csúcspontjakénta kollégium nagytestvérei felavatták az új kollégistákat. A kisgólyák hangosan, közösen tették le az esküt, amelyben ígéretet tettek arra, hogy a kollégium közösségének értékeit – a hitet, a szeretetet, a tiszteletet és a segítőkészséget – szívükben őrzik és tovább viszik.

Az ünnepi pillanatot közös éneklés zárta, majd a gólyák büszkén, együtt zengték el az iskola himnuszát. A dal nemcsak az iskola hagyományait idézte, hanem megerősítette a jelenlévőkben: mindannyian egy nagycsalád tagjai vagyunk.
 A Szent László Katolikus Kollégium idei gólyaavatója így nem csupán vidám esemény volt, hanem valódi közösségi élmény, amelyben a nevetés, a zene és a hit egyaránt helyet kapott. Az új diákok immár teljes jogú tagjaivá váltak a kollégiumi közösségnek, szívükben a szentlászlós szellemiséggel, amely szerint: „Szeretettel, hitben és közösségben minden nap ajándék.”

Kozma-Pankotay Erika

Programok

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

Kisvárda Master Good SE – Szombathelyi KKA

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

MKSZ kyokushin karate bajnokság

Image
Kultúra
Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola Nagyterme

Trio Consort kamarazenekari koncert

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Kiemelt híreink
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • rendeletek_2019
  • Sport
  • Testületi alakuló ülés
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    • rendeletek_2019
    • rendeletek_2025
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    • test_jegyz_2019
    • test_jegyz_2020
    • test_jegyz_2021
    • test_jegyz_2022
    • test_jegyz_2023
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025
    • test_meghívó_2019
    • test_meghívó_2023
    • test_meghívó_2022
    • test_meghívó_2021
    • test_meghívó_2020

Archívum