Véget értek az idei Szabolcs Grand Prix küzdelmei

Véget értek az idei Szabolcs Grand Prix küzdelmei

Kisvárdán, a Party Étterem adott otthont a 7 fordulós ulti verseny döntőjének, melyet Mészáros Károly, a versenysorozat szervezője, Maklári Balázs, Kisvárda alpolgármestere és Muzslai Róbert, a Magyar Ultiszövetség elnöke nyitott meg.

A 10 fordulós, fordulónként 12 leosztásos verseny 21 fős döntőjében, minden résztvevő találkozott minden ellenfelével. A rendkívül éles harcot, de végig sportszerű küzdelmet végül Nagy István, a debreceniek versenyzője nyerte, így egy évig őrizheti a díszes serleget.

Mögötte csak gyengébb forint eredménnyel szorult a második helyre Kovács Zoltán a Kisvárdai Ulti Club versenyzője, míg a harmadik helyen Juhász Sándor, Tiszabercel képviselője végzett. Pontszerző helyen végeztek: Deák Zsolt / Debrecen /, Muzslai Róbert / Budapest / és Cseh János / Nyíregyháza /.

A versenyzők Kisvárda város polgármesterének jókívánságaival és ajándékaival, valamint a Kisvárdai Ulti Club és a szervezők felajánlásaival lettek gazdagabbak.

A mintegy 130 fő, akik a verseny különböző állomásainak résztvevői voltak, valamint a döntő résztvevői ígérték, jövőre is megpróbálkoznak a döntőbe jutással.

Programok

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

Kisvárda Master Good SE – Szombathelyi KKA

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

MKSZ kyokushin karate bajnokság

Image
Kultúra
Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola Nagyterme

Trio Consort kamarazenekari koncert

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Kiemelt híreink
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • rendeletek_2019
  • Sport
  • Testületi alakuló ülés
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    • rendeletek_2019
    • rendeletek_2025
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    • test_jegyz_2019
    • test_jegyz_2020
    • test_jegyz_2021
    • test_jegyz_2022
    • test_jegyz_2023
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025
    • test_meghívó_2019
    • test_meghívó_2023
    • test_meghívó_2022
    • test_meghívó_2021
    • test_meghívó_2020

Archívum