Október 20-án iskolánk tanulói és pedagógusai részt vettek a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjában, amelynek keretében felejthetetlen kiránduláson vehettek részt a felvidéki Borsiban és Kassán. Az utazás első állomása Borsi volt, ahol a diákok megtekinthették a Rákóczi-várkastélyt, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyét. A látogatás során a tanulók nemcsak a fejedelem életéről és koráról tudhattak meg többet, hanem személyesen is megtapasztalhatták, milyen gazdag kulturális örökséget hagyott maga után a Rákóczi család.

Ezt követően a csoport Kassára utazott, ahol számos történelmi és kulturális nevezetességet fedezhettek fel. A program részeként megtekintették a Rodostó-házat, amely II. Rákóczi Ferenc száműzetésének emlékét őrzi, valamint a város szívében álló Pestis-szobrot és a Jakab-palotát. A kirándulás egyik csúcspontja a Szent Erzsébet-székesegyház meglátogatása volt, ahol a diákok felmehettek a Zsigmond- és Mátyás-toronyba, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt Kassa városára. A nap különleges eseménye volt a találkozás a kassai Szakkay József Szakközépiskola diákjaival, akik befogadó intézményként köszöntötték a várdaysokat. A két iskola tanulói közösen emlékeztek meg az 1956. október 23-ai forradalom és szabadságharc hőseiről, ezzel is erősítve a magyar nemzeti összetartozás érzését.

A kirándulás nemcsak történelmi és kulturális élményt nyújtott, hanem közösségépítő erejű is volt, hiszen a határon inneni és túli magyar fiatalok együtt idézték fel múltunk dicső pillanatait. A Várday Kata Református Gimnázium ezúton is köszönetét fejezi ki a Rákóczi Szövetségnek, hogy utazásunk támogatásával lehetővé tette ezt a tartalmas és emlékezetes utazást.

-Humán Munkaközösség-












