1976. április 26-án született Kisvárdán. Gyermekkorában focista vagy kamionsofőr szeretett volna lenni. 18 évesen egy színházi előadás (William Shakespeare: Julius Caesar) hatására döntötte el, hogy színész lesz. A Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett. Mivel elsőre nem sikerült bekerülnie a Film- és Színművészeti Főiskolára, ezért gyakornoknak szegődött el a békéscsabai Jókai Színház társulatához. Két évig a békéscsabai Jókai Színházban játszott, majd felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Kerényi Imre osztályában végzett 2000-ben. Nyolc évig a Schilling Árpád vezette Krétakör Színház tagja volt, majd szabadúszóként dolgozott. 2011-2013 között a Nemzeti Színház tagja. 2014-ben szerződött az Örkény Színházhoz. Színpadi munkája mellett filmes pályája is jelentős.
Díjai:
Népszabadság Üstökös Díj, 2000
A legjobb 30 év alatti színész díja, POSZT, 2001
A X. Jubileumi Rijekai Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztivál legjobb férfiszínésze (2003)
Magyar Filmkritikusok Díja – a legjobb mellékszereplő, 2004
MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztályának díja, 2004
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, 2007
58. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál Shooting Star, 2008
Pünkösti Andor-díj, 2018
Legjobb férfi főszereplő díja, Fantasporto Nemzetközi Filmfesztivál Portugália (A Játszma című filmben nyújtott alakításáért), 2023.
Televíziós Újságírók Díja: Legjobb férfi főszereplő (Mellékhatás), 2024.
Friss Hús Budapesti rövidfilmfesztivál 2024. – Legjobb férfi színész (Az utca másik vége)






![: Town Hall- 7-11 Szent László Street, [[:en:Kisvárda|Kisvárda]], [[:en:Szabolcs-Szatmár-Bereg County|Szabolcs-Szatmár-Bereg County]], [[:en:Hungary|Hungary]].}}{{hu|1=: Városháza. Történet: 2013-ban 2mio € és 400mio HUF kzpénzből átadásra került a megújult sétáló utca, a hozzá tartozó díszkivilágítás, a felszíni parkolók építése és az azóta már új nevet is kapott, Várday István Városi Könyvtár teljes külső rekonstrukciója. A korábbi, 1970-es években épült Városháza (Megj. máshol: 1983-ban a SZÁÉV épitette), bővítés északi és déli irányba történt. Itt található a Polgármesteri Hivatal, a Járási Hivatal, a Kormányablakok, és Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A Szent László utcai fronton árkádsor épült, magas tető ráépítés és tetőtér beépítés trtént. A Konferencia Központ nyugati szárnyában helyezték el a 120 fő befogadó képességű konferenciaterem. forrás: szon.hu, kisvarda.hu'' településképi jelentőségű terület része: Szent László utca mindkét oldala'' ID -2231. - [[:hu:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye|Szabolcs-Szatmár-Bereg megye]], [[:hu:Kisvárda|Kisvárda]], Szent László utca 7-11{{Monument Hungary|-2231}}{{Location|48|13|31.1|N|22|4|42.82|E|region:HU}}](https://www.kisvarda.hu/wp-content/uploads/2026/08/Varoshaza_2017_Kisvarda.jpg)


