Kezdetben gyári munkás Záhonyban a fűrésztelepen, majd 1938–1940 között kertészetet tanul a Duna–Tisza közi Mezőgazdasági Kamara Kertmunkásképző Iskolájában, Kecskeméten. 1941-ben bevonul katonának, közben középiskolai levelező tanulmányokat folytat a kassai II. Rákóczi Ferenc Premontrei Gimnáziumban. 1943-ban frontszolgálatra kerül, ezért a tanulmányok is félbemaradnak. 1945-ben kerül vissza a frontról, sérülések következtében bal karja és válla lebénult. 1947-ig hadigondozott, jövedelmét kertészetből egészíti ki. 1947-ben megházasodik, Papp Katalin tanítónőt veszi el. 1948-ban a a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban 28 évesen leérettségizik. 1948–1950-ben szövetkezeti ügyvezető Záhonyban, majd építőipari munkás Nyírmadán.
1954–1963 között az Állami Mezőgazdasági Gépállomás kisvárdai laboratóriumát vezeti. Közben 1961–1965 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán egyetemi tanulmányokat végez, 1965-ben diplomázik agrármérnökként. 1964–1989 között a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet tudományos munkatársa, az intézet Tudományos Tanácsának tagja. Széles érdeklődésére jellemző, hogy 1955–1972 között talajtani, analitikai, talajgenetikai, térképszerkesztési, üzemtani, kórélettani, környezetvédelmi, kemizálási, tápanyag-gazdálkodási tanfolyamokat végez.
Általános élettanból és agrobiokémiából szerzett Summa cum laude doktori címet 1968-ban. 1973–1976 között a Kisvárdai Járási Kórház laboratóriumában másodállásban dolgozik.
1972-ben alkotta meg a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményt, amely később Béres Csepp néven vált közismertté. Elismertetéséért szélmalomharcot vívott. Bár sok ezren könyörögve fordultak hozzá a gyógyszerért, de a hatóságok börtönnel fenyegették, ha terjeszti a készítményt. A segítő szándék és a börtön közötti csapdahelyzet igen megviselte. 1975-ben kuruzslás vádjával bűnvádi eljárás indul ellene, de 1976-ban bejelenti a szabadalmat. 1978-tól forgalomba is kerülhet, gyógyhatású készítményként. 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították. A gyógyszer erősíti azimmunrendszert, és jótékony hatású a daganatos betegségek gyógyításában.
Az utóbbi években a nevét viselő cégcsoport elnökeként, és a szintén nevét viselő alapítvány tiszteletbeli elnökeként visszavonultan élt Kisvárdán.
1987-ben mutatták be Kósa Ferenc által 1976-ban és 1986-ban róla és munkásságáról forgatott, „Az utolsó szó jogán” című dokumentumfilmjét.
1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2002-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki.
A Béres Csepp története 1972-ben kezdődik. A korábbi agrármérnöki végzettségét 1968-ban élettani és agrobiokémiai doktori címmel megfejelő, akkor még tudományos munkatársként dolgozó id. dr. Béres József ekkor alkotja meg a nyomelemeket tartalmazó készítményt, a későbbi Béres Cseppet. Az érdeklődés óriási, a hatóságok mégis megakadályozzák a készítmény forgalmazását és id. dr. Béres József számára nyomatékosítják: amennyiben terjeszteni fogja a hatóanyagot, akkor biztosra veheti, hogy börtönbe kerül. Noha 1975-ben kuruzslás vádjával eljárást is indítanak a tudós ellen, 1976-ban mégis szabadalmaztatja a készítményt és 1978-ban a Béres Csepp hazai forgalmazása is megkezdődhet végre.
A széles érdeklődésű szakember az agráriumot nem felejtette el a Béres Csepp létrehozása és a készítmény körüli embert próbáló küzdelem során. 1982-re kidolgoz egy az állatok egészségvédelmét szolgáló, a Béres Csepphez hasonló nyomelemeket tartalmazó takarménykiegészítőt.
A kitartó kutatóról Kósa Ferenc dokumentumfilmes készít portréfilmet 1976-ban, de a befejezésre még tíz évet kell várni. A nagyközönség ehhez képest is csak 1989-ben ismerheti meg a képernyőkön keresztül id. dr. Béres Józsefet. Ekkor válik a Béres Csepp is országosan ismert és keresett gyógyhatású készítménnyé.
Ekkor, a rendszerváltó években születik meg a Béres Részvénytársaság, amelynek id. dr. Béres József 1993-ban elnöke is lesz. Számtalan díja és elismerése között egészségmegőrzés társadalmi szintű elfogadtatásában végzett munkájáért 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntetik ki, majd 2002-ben az egészségügyi ellátásban fontos szerepet játszó infrastruktúra megteremtése érdekében végzett tevékenységéért, az egészségvédelemért, az immunrendszer megerősítéséért végzett fáradhatatlan munkáságáért Széchenyi-díjban is részesül.
A fáradhatatlan kutató 2006-ban fejezte be végleg a munkát, miután rövid betegséget követően, 86 évesen az év tavaszán elhunyt.
