Szent László-s diák a nemzeti válogatottban

Szent László-s diák a nemzeti válogatottban

Április elején rendezték az Európai Junior Informatikai Diákolimpia, azaz az EJOI válogató versenyét. A korábbi évekhez hasonlóan az ELTE Informatikai Kara adott otthont a rendezvénynek, ahol kiválasztották azt a négy tanulót, akik Magyarországot képviselhetik a 15 év alattiak olimpiáján programozásból.

Jenei Kristóf 9.A osztályos tanulónk a Zsakó László Nemzetközi Programozási Verseny országos 15. helyével érdemelte ki a válogatón a részvételt.

A válogatón délelőtt és délután is egy-egy két és fél órás fordulóban kellett megmutatni tudásukat a tanulóknak. A 22 meghívott diák közül Kristóf már a délelőtt folyamán a 3. helyen állt, majd a délutáni fordulóban még egy helyet javított. A nagyon szoros versenyben délután ugyanannyi pontot írt, mint az első helyezett, így csupán a délelőtti 6 pont különbség döntött közöttük, a többiek több mint 60 ponttal mögöttük végeztek. Az így elért 458 pontjával Jenei Kristóf az ország második legjobb programozója lett a 15 év alattiak korosztályában.

Ezzel az eredménnyel Jenei Kristóf az EJOI válogatott tagja lett, így ő és három társa képviselheti Magyarországot 2026. július 24 – 30. között a Litvánia második legnagyobb városában (Kaunasban) megrendezendő Európai Junior Informatikai Diákolimpián.

Kristóf addig sem unatkozik, hiszen folyamatosan készül és júniusban 4 napos felkészítő táborban fog részt venni az ELTE-n. Továbbá pont abban az életkorban van, hogy eredményei alapján a „nagyok” között, az IOI és CEOI válogató versenyre is meghívást kapott, melyet május második felében rendeznek. Itt két olimpiára választják ki a tagokat, akik a világszintű és a közép-európai országok között megrendezendő Informatikai Diákolimpián fogják képviselni hazánkat. Pacsuta Tibor tanár úr készítette fel Kristófot a válogató versenyre.

Szívből gratulálunk a kiemelkedő eredményhez és sok sikert kívánunk az olimpiai szerepléshez!

Hit-Tudás-Közösség – Szent László

Programok

Image
Közélet Kultúra

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Kiemelt híreink
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • rendeletek_2019
  • Sport
  • Testületi alakuló ülés
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
  • Választások 2026
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    • rendeletek_2019
    • rendeletek_2025
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    • test_jegyz_2019
    • test_jegyz_2020
    • test_jegyz_2021
    • test_jegyz_2022
    • test_jegyz_2023
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025
    • test_meghívó_2019
    • test_meghívó_2023
    • test_meghívó_2022
    • test_meghívó_2021
    • test_meghívó_2020
    • test_meghívó_2026

Archívum