Felállva tapsoltak a kitüntetett szociális dolgozónak

Felállva tapsoltak a kitüntetett szociális dolgozónak

Durucz Gabi szavalatával, majd Tóth Zsófia klarinétjátékával és Miller Olga zongorakíséretével kezdődött a szociális munka napja alkalmából rendezett városi ünnepség a kisvárdai Városháza dísztermében.

Évek óta hagyomány már városunkban, hogy a Kisvárda Város Önkormányzata által alapított egyik szakmai kitüntetés, az Angyalossy Pálné-díj ilyenkor, a szociális munka napján kerül átadásra.

Angyalossy Pálné volt a kisvárdai Katolikus Nőegylet alapítója és sok éven át annak elnöknője. Széleskörű tevékenységet fejtett ki a cserkészmozgalomban, főleg a leánycserkészeket pártfogolta. A Szent Orsolya-rendi zárda egyik alapítója, szervezője is volt, rendszeresen segítette a nővérek kisvárdai oktató munkáját, hol kapcsolataival, hol pénzzel, adományokkal. A szegények állandó jótevője volt és felekezetre való tekintet nélkül támogatta a rászorulókat. Nemcsak szociális, jótékony szervezeteket, rendezvényeket pártfogolt, hanem minden kisvárdai közügyet.

Az Angyalossy Pálné-díj azoknak a magánszemélyeknek adományozható, akik Kisvárdán huzamosabb időn keresztül kiemelkedő tevékenységet folytattak és teljesítményt értek el a szociális munka területén.

A díjat dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere adták át, akik köszöntőikben méltatták a szociális szféra dolgozóit és az idei kitüntetettet is.

Kisvárda Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntése alapján,
2025-ben Angyalossy Pálné díjas:
CSUKA ANDREA.

Csuka Andrea a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskolai karon 2001-ben szerzett szociálpedagógus végzettséget. 2008-ban a Debreceni Egyetem Bölcsésztudományi Karának levelező tagozatán, szociálpolitikai szakon egyetemi alapképzés keretében szociálpolitikus végzettséget szerzett, melyre épülően kiválóan megfelelt eredménnyel szociális szakvizsgát tett.

2001. november 15-én kezdte meg munkáját a gyermekjóléti alapellátás nehéz területén, akkor a Városi Szociális Szolgálat Gyermekjóléti Szolgáltatásnak keretén belül, mint családgondozó. 2008. szeptember 01. napjával szakmai elismerésként csoportvezető lett. Az évek során az Őt foglalkoztató intézmény több alkalommal nevet változtatott, átalakult, de Ő maradt kitartóan, magas színvonalon ellátva feladatait. 2016 évtől munkaköre is változott a gyermekjóléti alapellátás rendszerének országos szintű átalakítása miatt, azonban feladatainak súlya és fontossága nem csökkent. Esetmenedzserként a Család-és Gyermekjóléti Központ szakmai egységvezetői feladatait is ellátta. Munkája mellett évekig tanított szociálpedagógiát és szociális alapismereteket felnőttképzésben részt vevő tanulóknak. Nevelőszülőket felkészítő tanfolyamokon aktívan közreműködött. A közszféra mellett, igyekezett az alapítványi munkába is bekapcsolódni, hogy gazdagítsa ismereteit, és tudja bővíteni a lehetőségek tárházát a gyermekek családban nevelkedésének elősegítése érdekében. Munkáját jelenleg a Kisvárdai Család- és Gyermekjóléti Központban, az intézmény megalakulása napjától, mint intézményvezető helyettes végzi. Az intézményvezetővel egyetértésben irányítja az intézmény szakmai munkáját. Segíti az intézmény munkatársait a szakmai problémák megoldásában, kapcsolatot teremt megfelelő szakemberekkel, akik az adott probléma megoldásában segítséget nyújtanak.

Feladatai között szerepel –egyebek mellet – , hogy részt vesz az intézmény működését szabályozó irányelvek kidolgozásában, vezeti a közalkalmazottak alapnyilvántartás adatkörét. Ellenőrzi és megszervezi a dolgozók munkaegészségügyi vizsgálatát, költségvetés tervezésében aktívan részt vesz. Intézményvezető helyettesi feladatai mellett segíti mind a család-és gyermekjóléti központ, mind a család – és gyermekjóléti szolgálat szakmai munkáját. Munkakörében évek óta mindig alázattal, hozzáértéssel, empátiával, kiemelkedő színvonalon jár el a gyermek mindenek felett álló érdekét képviselve, segítséget nyújtva a gyermek családjában történő nevelkedéséhez. Mind az ügyfelekkel, mind kollégáival szemben igyekszik türelmes, segítőkész magatartást tanúsítani. Munkatársai bátran kereshetik és keresik is szakmai tanácsért, hiszen ilyenkor, saját feladatát is félre téve segít, bármikor, legyen az munkaidőben vagy akár munkaidőn kívül. Feladatait lelkiismeretesen és pontosan teljesíti, jogszerűen, határidőket betartva, a szakmai szabályzóknak megfelelve. Folyamatosan nyitott szemmel járva tájékozódik szakmai ismereteinek bővítése érdekében, törekedve a megújulásra, önképzésre saját költségén is, így szerzett családi bölcsőde működtetésére felkészítő tanfolyamot 2011-ben, mediátori végzettséget 2010-ben, állatasszisztált vezető képzést 2019-ben, illetve megoldásfókuszú mediátorképzést 2022-ben, mely tudását a mindennapokban is eredményesen kamatoztatja.

Andrea olyan ember, akinek munkája nem csupán hivatás, hanem valódi küldetés. Olyan ember, aki több mint két évtizede, 2001 óta áll a szociális ellátás frontvonalában – ott, ahol a legnagyobb szükség van az emberségre, a türelemre és a hivatástudatra.

Csuka Andrea neve sokak számára ma már egyet jelent a segítőkészséggel, a megbízhatósággal és a szívből végzett munkával. Az évek során emberek százai fordultak hozzá bizalommal – és Andrea soha nem csupán szakmaitudásával, hanem emberi jóságával is válaszolt. Ő azok közé tartozik, akik számára a segítségnyújtás nem feladat, hanem természetes életforma.

Munkája nyoma ott van minden mosolyban, amelyet visszahozott egy fáradt arcra, minden sorsban, amely új irányt talált mellette, és minden küzdelemben, amelyben nem engedte magára a rászorulót. Jelenléte biztonságot ad – csendes, de határozott, figyelmes, de következetes.

A szociális munka világában a legtöbb eredmény nem ünnepélyes pillanatokban, hanem hétköznapi csendben születik. Andrea ezeknek a csendes pillanatoknak a mestere: kitartó, állhatatos és napról napra képes újonnan odafordulni azokhoz, akiknek erre szükségük van.

Isten áldása kísérje továbbra is munkáját, életét és mindazt, amit másokért tesz!

Az intézményvezető helyettesnek – aki 24 éve dolgozik a szociális szférában – hosszú percekig állva tapsoltak kollégái és minden jelen lévő. Megható pillanat volt…..mely többet mondott minden szónál és megmutatta Andrea különleges emberi értékét IS!

A városi ünnepség Alexa Kristóf népi énekével zárult.

-Kisvárda Város Önkormányzata-

Programok

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

Kisvárda Master Good SE – Szombathelyi KKA

Image
Sport
4600, Kisvárda Flórián tér 6.

MKSZ kyokushin karate bajnokság

Image
Kultúra
Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola Nagyterme

Trio Consort kamarazenekari koncert

Ez is érdekelhet...

Legfrissebb híreink

  • All Post
  • Egyéb
  • Helyi hírek
  • Hirdetmények
  • Kiemelt híreink
  • Közélet
  • Közérdekű
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Önkormányzat
  • Pályázatok
  • Rendeletek
  • rendeletek_2019
  • Sport
  • Testületi alakuló ülés
  • Testületi ülés jegyzőkönyvek
  • Testületi ülés meghívók
    •   Back
    • rendeletek_2024
    • rendeletek_2023
    • rendeletek_2022
    • rendeletek_2021
    • rendeletek_2020
    • rendeletek_2019
    • rendeletek_2025
    •   Back
    • test_jegyzk_2024
    • test_jegyz_2025
    • test_jegyz_2019
    • test_jegyz_2020
    • test_jegyz_2021
    • test_jegyz_2022
    • test_jegyz_2023
    •   Back
    • test_meghívó_2024
    • test_meghívó_2025
    • test_meghívó_2019
    • test_meghívó_2023
    • test_meghívó_2022
    • test_meghívó_2021
    • test_meghívó_2020

Archívum