Hit-Szeretet-Közösség – Szent László -ez is lehetett a mottója a november 13-án szervezett találkozónak, melynek az óvoda adott otthont.



Mike Ervin iskolalelkész XIV. Leo pápa gondolataival kezdte elmélkedését: „A tudásátadásnem elég a tanításhoz: szeretetre van szükség.” Ervin atya megfogalmazta, az igazi mester bennünk van – a tanár szívéből fakad az igazi nevelés. Elmondta, hogy az intézményünkbe járó gyermekek, tanulók felé azt közvetítjük, hogy fedezzék fel önmagukat, tanuljanak meg befelé figyelni, tudjanak csendben lenni. Próbálják meg belső világukat felfedezni. Nemcsak a tudás átadása, hanem az emberformálás is célunk. Hiszen, „ha felemelem a másikat, magam is emelkedem”. Majd kiemelte, hogy a szeretet adja meg a nevelés erejét. A gyermek, aki érzi, hogy szeretik, megtanul hinni önmagában. „Az igazi mesterek mosolyogva nevelnek”– idézte XIV. Leo pápa szavait. A gyermekek azt viszik magukkal, amit átéreztek, nemcsak amit megtanultak. A szülők és pedagógusok együtt gondolkodásához Máté evangéliumának sorait hozta a hallgatóság elé: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt25,40)
Az elmélkedés után Molnárné Mátyás Lea és Gonda-Vedres Éva szülők őszinte hitvallását hallgathattuk meg. Mindkettőjük gyermeke intézményünkbe jár, sajátos nevelési igényűek. Megismerhettük a családok életét a gyermekeik születésétől a mai napig. A nehézségekről, a gyász folyamatról, az elfogadásról is hallhattunk. Mindketten megfogalmazták, hogy a gyermekük „nem büntetés, hanem áldás”, általuk lett több a család. Gyermekük folyamatosan tanít, előre viszi a családot. Mindkét szülő elmondta, hogy intézményünkben gyermekeik és a családok is megkapják a befogadást, elfogadást, szeretetet, nyugodtak, hogy jó helyen vannak a kincseik. Életelvük szerint „Az elfogadás nem gyengeség, hanem a szeretetből fakadó bátorság.”

A szívhez szóló előadások után lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre is, melyet a frissen sült pogácsa és tea mellett meg is tettek a vendégek. Több család életébe is betekinthettünk, ha pár mondat erejéig is.
A Szülők Akadémiája programsorozat következő előadására is szívesen várjuk az érdeklődőket.









