A kisvárdai vár történetében új fejezet kezdődik. A teljes körűen megújult műemlék hamarosan megnyitja kapuit, és először áll az élén várkapitány. Ez a cím most nem történelmi tisztséget jelent, hanem szellemi és kulturális vezetést. A vár soha nem volt még olyan, mint amilyen most lesz: élményközpont, közösségi tér, modern technológiával kiegészített történelmi helyszín.
És most először áll az élén várkapitány:
KOSZTA ZOLTÁN!
Koszta Zoltán kisvárdai születésű művész, hagyományőrző, bőrműves, huszár és múzeumi interpretátor. Olyan ember, akinek életútja szinte természetes módon vezetett vissza a város legfontosabb történelmi helyszínére. Beszélgetésünk során nemcsak a megújult vár kulisszatitkairól mesélt, hanem saját útjáról, hitvallásáról és arról is, mit jelent számára gyökerekből jövőt építeni.
A kisvárdai vár történetében most először neveztek ki várkapitányt. Mit jelent számodra ez a szerep, nem címként, hanem belső tartalomként?
Amikor először elhangzott a „várkapitány” szó, éreztem, hogy ennek súlya van. Nem protokolláris megnevezésről beszélünk, hanem egy korszak kezdetéről. A kisvárdai vár valóban soha nem volt olyan, mint amilyen most lesz. Korábban rom volt, történelmi emlék, amely tiszteletet parancsolt, de nem beszélt igazán a látogatóhoz. Most viszont megszólal.
Számomra a várkapitányi szerep nem irányítást, hanem őrzést jelent. Nem falakat őrzök, hanem szellemiséget. Azt a gondolatot, hogy a múlt nem díszlet, hanem alap. Hogy a történelem nem múzeumi por, hanem élő tapasztalat. A belső tartalom számomra az, hogy hiteles maradjak. Hogy amit képviselek, az összhangban legyen azzal az úttal, amit eddig bejártam – művészként, kézművesként, hagyományőrzőként és emberként.
Mit jelent neked Kisvárda?
Itt születtem 1980-ban és a gyermekkorom minden meghatározó élménye ehhez a városhoz köt. A környezet, a család, a közösség mind hatott rám. Már egészen fiatalon éreztem, hogy a rajzolás és a festés nem pusztán hobbi számomra, hanem kifejezési forma. Apai nagyapám és édesapám rengeteget segítettek. Nemcsak technikai értelemben, hogy hogyan fogjam a szerszámot, hogyan dolgozzak anyaggal, hanem szellemi értelemben is. Tőlük tanultam meg, hogy az alkotás felelősség. Hogy amit létrehozol, az rólad tanúskodik. Most, hogy a vár élére kerültem, különös érzés visszanézni: ugyanaz a város, ugyanazok az utcák, de már egészen más szerepben állok itt.
A művészeti tanulmányaid – díszlet- és jelmeztervezés, majd látványtervezés – hogyan hatnak ma a vár működtetésére?
A díszlet- és jelmeztervezés megtanított arra, hogy egy tér önmagában soha nem elég. Jelentést kell adni neki. A látvány nem öncélú – üzenetet hordoz. Amikor a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában tanultam, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytattam, azt tanultam meg, hogyan lehet egy korszakot hitelesen megjeleníteni anélkül, hogy múzeumi távolságba tolnánk. A megújult vár kiállítási rendszere is ezen a gondolkodáson alapul. Nem pusztán tárgyakat sorolunk fel, hanem történeti rétegeket mutatunk be. Nem adatokat közlünk, hanem összefüggéseket.
A viselettörténet és az ősi magyar formakincs kutatása mélyen meghatározta az utadat. Mit jelent számodra a „gyökér”?
A gyökér számomra nem politikai vagy ideológiai fogalom. A gyökér stabilitást jelent. Ha egy fa gyökerei erősek, bármilyen szél jöhet. A viselettörténet órákon értettem meg igazán, hogy kultúránk vizuális nyelve milyen gazdag. A magyar díszítőművészet, a formahasználat, az anyagismeret mind egy önálló gondolkodásmódot tükröz. Meggyőződésem, hogy ha ezeket az alapokat elfelejtjük, akkor saját magunkat gyengítjük. A vár új kiállítási koncepciója is erre épül: megmutatni, hogy a múlt nem idegen, hanem bennünk él tovább.
A bőrművesség hogyan formálta a személyiségedet és a vezetői attitűdödet?
A bőrművesség alázatra tanít. A bőr élő anyag, amely reagál az érintésre, az időre, a környezetre. Nem lehet erőből dolgozni vele. Figyelni kell rá. Amikor 2001-ben elkezdtem a bőrműves munkát, rengeteg kudarc ért. Kevés hiteles forrás állt rendelkezésre, sok volt a bizonytalanság, de ez megtanított kitartásra. Egy intézmény vezetése sem különbözik ettől. Figyelni kell az emberekre, a közösségre, a környezetre. Nem lehet kapkodni. A minőség időt igényel.
A megújult vár technológiai újításai – digitális rekonstrukciók, interaktív elemek – hogyan illeszkednek a te hagyományőrző szemléletedhez?
Számomra a technológia eszköz, nem cél. Ha segít abban, hogy egy gyermek megértse, hogyan nézett ki a vár fénykorában, akkor értéke van. Nem szeretném, ha a digitális elemek elnyomnák a kövek csendjét. De ha segítenek értelmezni azt, amit látunk, akkor hidat képeznek múlt és jelen között. A legfontosabb az arány. A látogató ne érezze, hogy egy technológiai bemutatón van, hanem azt, hogy egy történelmi térben jár, amely érthetően beszél hozzá.
Hogyan szeretnéd, hogy a kisvárdai közösség viszonyuljon a várhoz az újranyitás után?
Azt szeretném, ha magukénak éreznék. Ha nem turistalátványosságként tekintenének rá, hanem identitáspontként. A vár nemcsak a múlté, hanem a jelen közösségéé is. Programokat, kézműves bemutatókat, oktatási foglalkozásokat tervezünk, hogy a helyiek valóban használják ezt a teret. Hiszen egy vár akkor él, ha közösség veszi körül. Amikor az első látogató belép, onnantól kezdve a vár már nem a miénk – hanem mindenkié.
Ha egyetlen gondolatban kellene megfogalmaznod, mit képvisel most a kisvárdai vár, mi lenne az?
Azt, hogy lehet gyökerekből jövőt építeni. Nem kell választani múlt és modernitás között. A kettő együtt ad erőt. Ha ezt sikerül megmutatnunk, akkor a vár nemcsak megújul – hanem irányt mutat.
A kapuk hamarosan kitárulnak!
A kövek évszázadokat éltek túl, most új tartalommal telnek meg!
És most először várkapitány áll a falak élén!
Nem azért, hogy megvédje a várat az ostromtól,
hanem hogy megvédje a feledéstől!
Projektazonosító: GINOP-7.1.1-15-2016-00020
Projekt címe: A kisvárdai vár turisztikai célú fejlesztése.
